Hagyományápoló zöldágazók 

2019.04.22. 11:00

Népi hagyományt elevenítettek fel Vigántpetenden

A településen évről évre egyre kevesebb a hajadon lány, így a helyi népszokás, a Hajliliomozás résztvevőit egyre nehezebb összetoborozni. Azonban a népszerű tavaszköszöntő idén sem maradhatott el, annál is inkább, hiszen a rokonlátogatóba érkezők és a nyaraló tulajdonosok is besegítettek.

Tóth B. Zsuzsa

A helyi lányok és a vendégségbe érkezők idén is zöldágaztak Húsvét vasárnap a falu főutcáján.

Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Közel húsz kislány, fiatal nagylány mutatta be a zöldágazásként is ismert népi játékot, amelynek egyik célja volt annak idején, hogy a fiús édesanyák párt találjanak fiaiknak. Tavasszal végre lekerült a lányokról a nagykendő, kiderült, hogy a helyi lányok felnőttek egy tél alatt.

A helyi lányok és a vendégségbe érkezők idén is zöldágaztak húsvét vasárnap a falu főutcáján.
Fotó: Tóth B. Zsuzsa

A dalban a zöldágazók éppúgy a tavaszt köszöntik, párjukat várják és nem feledkeznek meg Varga suszterről, aki egykor a faluban a lányok csizmáját sarkalta. Közben libasorban átvonultak a két első lány által zöld ágakból tartott kapu alatt, végig a főutcán, egészen a templomig. Ott aztán az oltár elé tették idén is, mint régóta minden évben az ágakat, áldást kérve az idei termésre. Illés Sándor atya megköszönte a lányoknak, hogy lelkesen éltetik a hagyományt, amely a kisebbeknek is köszönhetően remélhetőleg sokáig nem hal még ki a faluban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában