Muay Thai

2019.05.06. 11:00

Két bajnoki címet is szereztek a tapolcai fiúk

A TVSE thai boksz szakosztálya, a Tapolcai Muay Thai GYM tagjai közül a Budapesten rendezett IFMA Muaythai magyar utánpótlás-­bajnokságon Muzsi Dániel és Nagy Imre magyar bajnok lett, Dani egyben megvédte bajnoki címét.

Tóth B. Zsuzsa

Muzsi Dániel

Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Nagy Imre először nyert országos bajnokságon, Nagy Ákos pedig bronzérmet szerzett. A szakosztály három versenyzője indult az utánpótláskorúaknak rendezett megmérettetésen.

Muzsi Dániel. Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Daninak küzdelmes mérkőzéseken kellett helytállnia, de magabiztosan védte meg magyar bajnoki címét súlycsoportjában. Nagy Imre korábban már egyszer bizonyította rátermettségét és elszántságát, az országos bajnokságon újra a dobogó legfelső fokára állhatott. Nagy Ákos az 54 kg-os súlycsoportban bronzérmet szerzett.

Nagy Imre. Fotó: Tóth B. Zsuzsa

A fiúk edzője Szegvári Tamás, az ő munkáját Gombás László és Tóth Béla segítette. Amint azt elmondták, a TVSE thai boksz szakosztálya ismét bebizonyította, hogy majd számolni kell velük a muay thai legnagyobb világszervezeténél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában