nem maradt el az utcabál sem

2019.07.04. 07:00

Minden korosztály talált magának érdekes programot a hidegkúti falunapon

Gyermekprogramok, generációk közötti futballmérkőzés és családi főzés is színesítette a helyi falunapot a hétvégén.

Marton Attila

A település fiatal lakóit számtalan szórakozási lehetőség várta, kipróbálhatták az agyagozást, korongozást is Fotó: Penovác Károly/Napló

Fotó: Penovác Károly/Napló

– A rendezvényekkel a szokásoknak megfelelően a fiatalokat és az időseket is igyekeztünk megszólítani – mondta el Hegyi Róbert alpolgármester. Hozzátette, délelőtt a gyermekprogramok kapták a főszerepet: a rendezvényre a hőség ellenére már ekkor sokan kilátogattak.

A település fiatal lakóit számtalan szórakozási lehetőség várta, kipróbálhatták az agyagozást, korongozást is Fotó: Penovác Károly/Napló

Érdekesség, hogy a falu nagyjából minden negyedik lakója 18 éven aluli. A fiatalokat sorverseny és legóasztal is várta.

Ezenkívül az érdeklődők Pécsi Krisztina helyi mester irányításával a korongozás rejtelmeivel ismerkedhettek meg.

A felnőtteknek szóló programok között főzés is szerepelt, a családoknak az önkormányzat biztosított ehhez tűzifát, valamint ezúttal az önkormányzat szarvasmarhapörkölt vacsorával vendégelte meg a falubelieket.

A programokat idősek és fiatalok közötti labdarúgó-mérkőzés is színesítette, késő délutántól operettműsor, valamint a település hangszeren tanuló fiataljainak produkciói szórakoztatták a rendezvény résztvevőit.

A lányok, asszonyok a gyöngyfűzési praktikákkal is megismerkedhettek Fotó: Penovác Károly/Napló

Az alpolgármester megjegyezte, a falunapot az önkormányzat és a német nemzetiségi önkormányzat támogatásával szervezték meg.

A programot utcabál zárta a faluközpontban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában