ökör­fark­kóró és turbolya

2019.07.10. 07:00

Veronika és peszterce a természet patikájából – Tippek Csabrendekről

Kovács Szilveszterné Andi kreatív kézművesház-vezető igyekszik abban is segíteni az érdeklődőket, hogy minél több házi praktikát, gyógynövényekkel kapcsolatos fortélyt átadhassanak azok tudorai.

Tóth B. Zsuzsa

Gödriné Novák Mária fitoterapeuta ajánlja, hogy szedjünk gyógynövényeket, és főzzünk belőlük teát

Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Andi csabrendeki, a település szélén, az erdő mellett álló házát éppen ezért közösségi célra is szeretné használni. Az első ilyen alkalom a környék bejárása volt, amelynek során Gödriné Novák Mária fitoterapeuta mutatta be a gyógynövényeket a jelenlévőknek. Kiderült, hogy környezetünk mennyi természetes kincset rejt. A meghűlés elleni tea­keverék úgy készül, hogy egy alapteához rózsaszirmot, ökörfarkkóró virágát, ibolyát kever a szekértő. Azt mondja, arra vigyáz, hogy hibás levél ne kerüljön a teába, mindig a növény színe-javát szárítja.

Amit magunk gyűjtünk, az össze sem hasonlítható azzal, amit vásárolunk. Az ökör­fark­kóró virágát a többi gyógynövénnyel ellentétben a napon kell szárítani, vékony rétegben. Pár óra alatt megszárad, zárjuk le aztán jól. Hozzáértést igényelnek a szárítások, keverések, de meg lehet tanulni. Az anyagcsere-fokozó tea jó tisztító hatású, segíti az epe, máj, vese, hasnyálmirigy működését, kitisztítja a szervezetet, nyugtató hatása van.

Gödriné Novák Mária fitoterapeuta ajánlja, hogy szedjünk gyógynövényeket, és főzzünk belőlük teát
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

A turbolyát ugyancsak ajánlja, annak jó íze van, kissé lehet ugyan, hogy kesernyés, de ez természetes, mert az emésztőnedvek termelését a keserű növények, mint a gyermekláncfű, katángkóró, fokozzák, így azok is vannak a teakeverékben. Gyorsabban feldolgozzuk így az elfogyasztott táplálékot, ha kitisztul a szervezet. Lehet, hogy nem is kell gyógyszer, hiszen felszívódnak a tápanyagok. A fitoterapeuta vallja, hogy fejfájáskor is ebből a teából iszik.

Felhívta még a figyelmet a fekete pesztercére, amely az erős asztmás köhögést csökkenti. A földi szeder, szamóca levele, a bodza friss hajtása pedig sok ásványi anyagot tartalmaz, szükségünk van rá. Ajánlja, hogy csipegessük le, szárítsuk meg, télen jól jön majd. Segíti a szervezet működését teaként is, a bodzahajtásnak pedig vízhajtó hatása is van. Az ösztörűs veronika felismerhető égszínkék virágáról. Légzőszervi betegségekre jó, de az agyi keringést is javítja, akárcsak a kis meténg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában