Szerelemből a volánhoz

2021.03.08. 14:00

Párja miatt lett hivatásos sofőr, majd buszvezető Ildikó

Korábban kamionok kormányánál ült, fél éve helyközi járatokon autóbusz-vezető Czakó Ildikó, akinek kilenc unokája van. A Veszprém és Balatonalmádi, Balatonfüred, Hajmáskér közti járatokon láthatjuk. Szerelme miatt lett hivatásos sofőr, és imádja szakmáját.

Rimányi Zita

20210304 Veszprém Czakó Ildikó autóbuszvezető Fotó Penovác Károly PK Veszprém Megyei Napló

Fotó: Penovác Károly/Napló

- Fiatalon bolti eladónak készültem, dolgoztam is hat évig a kereskedelemben. Aztán külföldre kerültem szobalánynak. Ennek köszönhetem, hogy megismertem a páromat, aki már akkor kamionvezető volt. Ennek mintegy tíz éve. Minél több időt szerettünk volna együtt tölteni, ezért én is átváltottam az ő szakmájára. Nyolc év alatt szinte bejártuk egész Európát. Összeköltözhettünk, amikor úton voltunk, második otthonunknak tekintettük a vezetőfülkét. Az igazit persze Felsőörsön sikerült kialakítani. Egyformán kerestünk, takarékoskodtunk, összegyűjtöttük a pénzt. Minden szükségest sikerült megteremteni, ami a magyarországi közös, nyugodt életünkhöz kell. Több esztendő után már fárasztónak tartottuk a kamionozást, a világjárást, többek közt a platóról ugrálást, hiszen elmúltam ötvenéves. A párom szülei Alsóörsön laktak, nekem megtetszett ez a vidék. Itt lett házunk, és most már többet lehetünk benne – mondta el Czakó Ildikó, a Volánbusz Zrt. munkavállalója, aki annyira vidám, lelkes, hogy sokkal fiatalabbnak tűnik koránál.

Amikor felszállnak az utasok a járatára, tapasztalatai alapján általában tetszik nekik, hogy hölgyet látnak a kormánynál. Többen meg szokták jegyezni: „Végre egy női buszsofőr!” Aztán persze észreveszi Ildikó, hogy figyelik vezetés közben. Kíváncsiak rá, mennyire jó a szakmájában, el tudja-e olyan jól végezni a feladatait, mint egy férfi. Leszálláskor meg is szokták állapítani: „Jó a sofőr.” Ildikót kedvelik az idősebbek is, mert mosolyog. Azt is nevetve sorolta, hogy a legidősebb bátyja volt hivatásos sofőr, és édesapja is szállítással foglalkozott, lovas kocsit hajtott. Aztán megjegyezte: nem családi indíttatásból, szerelme miatt került a volán mögé. Annak ajánlja a szakmáját, aki nem otthon ülő típus, szereti a változatosságot, szeret az utasokkal beszélgetni, ahogy ő is.

Czakó Ildikó imádja a vezetést, folytatni szeretné jelenlegi munkáját Fotó: Penovác Károly/Napló

Párja szintén a Volánnál autóbusz-vezető, ő mondhatni jolly joker, mindig arra a járatra kerül, ahol épp szükség van rá. Ha szembe jön vele az Ildikó vezette busz, integet neki: „Szia édesem, itt vagyok!” Az autóbusz-vezetői tanfolyamon a férfi a műszaki részeknél segített a felkészüléskor párjának, csak az ment neki kicsit nehezebben. Online gyakorolta a tesztkérdésekre a válaszadást. Elsőre mindketten átmentek az elméleti és a gyakorlati vizsgán is, hiszen a rutinjuk már megvolt. Ildikó szerint könnyebb vezetni a buszokat, azért is, mert kisebbek a kamionnál, és könnyebb tolatni is velük.

Két gyermeke büszke Ildikóra, arra, hogy férfiasnak tartott pályán megállja a helyét. Leginkább persze az tölti el őket boldogsággal, hogy olyan munkát végez, amiben örömét leli. Párjának is két gyermeke van, így összesen kilenc unoka látogatja őket, amikor lehetséges. Czakó Ildikó imádja a vezetést, folytatni szeretné tovább jelenlegi munkáját. Szerinte olyan nők követhetik ebben példáját, akik szintén szívesen ülnek a kormánynál, és kedvelik a kihívásokat. Ugyanis a buszra is ügyelnie kell, az utasok gondjaira is, és a forgalom sajnos gyakran veszélyes. A közlekedés többi szereplőjére is figyelnie kell, hogy megelőzze az esetleges baleseteket. Bizony, érdemes mindenkinek felelősségteljesebben vezetnie, nem kell sietségből előzni, fontosabb a biztonság! – állítja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában