Levélben kérhettek ajándékot

2021.12.23. 10:00

Jézuska Expressz Balatonfüreden: Legyen szép minden gyermek karácsonya!

A balatonfüredi rászoruló gyerekeknek olyan lehetőségük adódott, hogy levelet írhattak a Jézuskának arról, mit szeretnének karácsonyra, mondta Vogronics Kati helyi vállalkozó, a Jézuska Expressz ötletgazdája. Az ajándékokat december 22-én, szerdán adták át a gyerekeknek.

Kovács Erika

Minden rászoruló gyereknek azt az ajándékot vitték ki Balatonfüreden, amit kért a Jézuskától

Forrás: szervezők

- Tavaly a barátnőmtől jött az ötlet, miszerint szeretnénk segíteni a családoknak, illetve a gyerekeknek, hogy ők mondhassák meg, mit kérnek karácsonyra - utalt az előzményekre Kati. Kiemelte, sok emberrel együtt elkötelezett abban, hogy amit csak lehet, megtesznek másokért, a gyermekekért, a városért, és segítenek, amiben csak lehet. Az adományozók számára nagyon fontos, hogy a gyerekeket azzal ajándékozzák meg, amit ők kértek. Szeretnék elérni azt is, hogy így is közelebb hozzák egymáshoz a helybelieket azokkal, akik máshonnan érkeztek és itt élnek, vállalkoznak, nyaralnak, és ők is nagyon szeretik Balatonfüredet.

Vogronics Katalin, Holczer András és Holczer Adél Forrás: Szervezők

Az összefogást Jézuska Expressznek nevezték el. A tavalyi év kedvező tapasztalatai után sorra jelentkeztek az adományozók, akik szeretnének ajándékot adni, illetve minél szorosabban kapcsolódni szeretett városukhoz. A gyűjtést többhetes, megfeszített munka előzte meg. A főszervező megkereste Holczer András alpolgármestert, akinek közreműködésével a helyi szociális osztály vette fel a kapcsolatot a rászoruló családokkal és gyűjtötte össze a gyerekek kívánságait. Többszöri egyeztetés után a felajánlók biztosították, hogy mind a 88 gyerek megkapta az áhított ajándékát. 

- Nincsenek szavak arra, amikor az ember felkeresi ezeket a családokat, és átadja az ajándékokat a gyermekeknek, akik főleg játékokat, ruhákat kértek, de elektronikai eszköz, így tablet, okostelefon, játékkonzol is került a dobozokba, amiket szépen becsomagolva adtak át nekik. Örömmel látták, hogy idén már kétszer annyi gyermeket tudtak megajándékozni, mint tavaly. 

Forrás: Szervezők

Holczer András alpolgármester azt mondta, a kezdéstől támogatta és segítette az akciót, ezért nem volt kérdés, hogy idén is a kezdeményezés mellé áll. Háromgyermekes apaként mindig azt tanította a lányainak, hogy fontos a rászorulók támogatása. Ezért ebben az évben már a legidősebb lányát, Adélt is bevonták az ajándékok kiszállításába. Az alpolgármester fontos jelzésnek és nemes gesztusnak tekinti, hogy nem a városban élő, de Balatonfüreden működő, ahhoz kötődő vállalkozók így is kapcsolódási pontokat keresnek a helyiekkel, és részesei akarnak lenni a város közösségének. Reményei szerint ezek a kapcsolódások tovább erősödnek, és a mostanihoz hasonló akciókat újabbak is követik majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában