Csaknem nyolcvan golden retrievert hoztak el a határról a szépalmapusztai ménesbirtokra

A Gut Aiderbichl osztrák alapítvány több országban jelen van. A szépalmapusztai ménesbirtokon csaknem száz ló, kecskék, szürkemarhák, rackajuhok, mangalicák leltek otthonra állatmentése keretében. Minderről a menhely két munkatársa, Kazi Viktor és Kolbin Oleg beszélt. Oleg svájci, de tud oroszul, tud tolmácskodni. Mindez azért lényeges, mert az említett alapítvány az Ukrajnában kitört háború elején segítséget kérő hívást kapott az ország délkeleti részén lévő Dnyipropetrovszkból. Egy hölgyet harminc golden retrieverrel együtt három hete a szépalmapusztai szakemberek hoztak el az ukrán-román határról. Ő már az állatokkal együtt azóta tovább utazott Ausztriába. A múlt héten pedig újabb ebtartással- és mentéssel foglalkozó menekülteknek segítettek: Irinát, lányát, Juliyát és egy hatéves kisfiút ugyancsak megyénkbe szállítottak, 47 kutyával, köztük 13 kölyökkel. Az állatok és a családtagok három napig utaztak. Ha nem sikerül a mentés, az ebeket szabadon kellett volna ereszteni, ki tudja, mit lett volna velük.

Most biztonságban vannak gazdáikkal együtt az alapítvány egyik kertes szolgálati lakásában. Ott találkoztunk velük. Az asszony szeretettel ölelte át a goldikat, a szerinte kimondottan családbarát fajtához tartozó krémfehér kutyusokat, ám csak ezekben a pillanatokban derült fel némileg arca. Tekintete szavak nélkül beszélt kimerültségről, aggodalomról. Szűkszavúan szólt arról, amit átélt. Irináék a háborús övezetből csak a legszükségesebbeket hozhatták magukkal. Férjeik, idősebb rokonaik Dnyipropetrovszkban maradtak, a házaikra vigyáznak. Mindent köszönnek az ittenieknek, ennyit még sosem segítettek rajtuk – fogalmazott –, de szétszakadt a családja, nem tudja, hova menjenek, csak azt, itt maradhatnak, amíg szükséges. 

– A házunk a reptér mellett áll, amit két napig bombáztak. Egyre közelebbről éreztük a becsapódások után keletkező lökéseket. Láttam a fejem felett a rakétákat és az ukrán légvédelem elhárítása nyomán keletkező robbanásokat, a füstöt. Ekkor döntöttünk: menekülünk. Nincs még további tervünk. Nincsenek szavak arra, amit átéltünk. Nagyon féltünk. Remélem, már csak rövid ideig tartanak a csaták – mondta Irina könnyezve.

Veinperlné Kovács Andrea porvai polgármester nemesnek tartja a menhely mostani tetteit, folyamatosan egyeztet szakembereikkel. Azokkal a helyi intézményekkel, cégekkel szintén, akik igyekeznek támogatni a menekülteket. Az önkormányzat is segít. Ha szükség lesz rá, a gyerekek járhatnak az oktatási intézményekbe, a felnőtteknek akár munkát biztosítanak, a közterület-karbantartás, az  intézményfenntartás terén.