Babaruhákat varrnak

2023.02.25. 11:00

Bölcsek kávéháza: közösség az aktív időskorért

Megalakulása után röviddel már adtunk hírt egy új civil szerveződésről, a veszprémi Bölcsek kávéházáról. Újra elindultam egy összejövetelükre, mert a hallott hír eszembe juttatta Theodore Roosevelt volt amerikai elnök mondását: „Tedd, amit tudsz, ott, ahol vagy, azzal, amid van!”

Őrsi Ágnes

A babaruhákat Zsoldos Béláné, Ella rendezgeti

Fotó: Őrsi Ágnes

Tegyük mellé a kávéház ötletgazdája, vezetője kijelentését: "A világ legjobb dolga egy jó társaságban lenni, tenni, ahol hasznosan, építően telik az idő." Husztiné Kati mentálhigiénés szakember, aki hatvanas, hetvenes nyugdíjasokból aktív közösséget hozott össze, pontosabban követték azok, akik ismerték őt és a célját. Az idősödés éveinek tartalmassá, széppé, gazdagabbá tételét, az együttes épülést szeretné felhasználni az egészség megőrzésére, éltető lehetőséget nyújtva ezzel az egyénnek az elmagányosodással és annak negatív következményeivel szemben. Hatvanon túl – a bölcsek korába lépve – a megélt tapasztalatok, a megszerzett tudás mentén haladva további tervek születnek az idő hasznos, boldogító, erőt adó eltöltésére. 

Így alakulnak a tervek a jövőre nézve a Bölcsek kávéházában: a felmerülő ötletek közül azt választják, ami mindenkihez közel áll. Arról is beszélgettek, hogy az óvodákban általában meztelenek a játék babák, pedig a kislányok biztosan szívesen öltöztetnék-vetkőztetnék őket. Adódott a következő gondolat: varrjunk, kössünk, horgoljunk babaruhákat! Most ezen dolgoznak a hölgyek; a különböző méretekben elkészült ruhácskákat hamarosan át is adják egy óvodának, ahonnan már megérkezett a jelzés: szívesen vennének ilyen segítséget. Az ajándékhoz otthoni fonalkészletet használtak, használnak fel, meg maradék anyagokat. Utóbbiból olyan mennyiségben kaptak a helyi textilbolttól, hogy az is felmerült, paplan-, párnahuzatokat is fognak varrni, szintén óvodai méretekben. Csupa olyan tevékenység, amely a készítőknek is örömet okoz.

Ez az aktivitás, életszeretet teszi vonzóvá a Bölcsek kávéházát, amiről elmondhatjuk, hogy mára jelentősen bővült a baráti közösség. A tervek között szerepel csatlakozni a Szenior Akadémia és az EKF Generációs híd programjához, különböző helyszíneken új arcokkal, új ismeretekkel, felfedezésekkel, élményekkel gazdagodni – meg persze szórakozni is, mert – tegyük hozzá – az élet minden szakaszában fontos a derű, a vidámság is. Küszöbön áll egy merőben új kihívás: az EKF Generációs híd programja keretében vetélkedőre készülnek, ahol darts, biliárd, csocsó, kvíz és karaoke műfajban, csapatversenyben mérkőzhetnek meg a többi indulóval. Ennek érdekében a műfajban jártasabb, fiatalabb családtagoktól igyekeznek tanulni, és beiktattak már egy edzőtáboros napot is. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában