Négy év alatt körbetekerte a Földet

– Tóth György, a Hegymagasi Piactér vezetője hívott fel azzal a kérdéssel, hogy lenne-e kedvem ellátogatni ide a Balaton-felvidékre, s mesélni a világkerülő útról. Igent mondtam, s nagy örömömre sokan voltak kíváncsiak a 2015. június 13-án kezdődő és 2019. június 23-ig tartó, 1473 napos nagy kalandomra – válaszolta kérdésemre Illés Adorján, aki jól fizető mérnöki állását hagyta hátra, s mindenét eladta, hogy belevághasson a különleges utazásba. Négy évig tartó útja során bejárta Ázsiát, Ausztráliát, Észak- és Dél-Amerikát, és megtapasztalta a veszélyt, az időjárási viszontagságokat, és amint azt külön kiemelte, az emberek segítőkészségét. 

– Budapestről indultunk el keleti irányba barátommal, Szabó Ádámmal. Másfél évig együtt utaztunk, aztán szétváltunk, majd egy év múltán ismét találkoztunk, de az utolsó szakaszt külön tekertük végig. Szerbia, Bulgária, Törökország, Grúzia, Örményország útvonalon haladtunk, majd India következett, és Baliból repültem Ausztráliába. Három hónapot töltöttem Ausztráliában, másfél hónapot Új-Zélandon, három hónapot Japánban, majd Hawaii, Észak- és Dél-Amerika következett, és négy év távollét után, 2019-ben repültem vissza Európába. Madridban szálltam le a gépről, és onnan már "csak" haza kellett tekerni – mondta mosolyogva Adorján. Hozzátette, amikor Magyarországra ért, nem tudta visszafojtani a könnyeit, igaz, nem is akarta.

– A szállásomul gyakran a sátor szolgált, de az is előfordult, hogy befogadtak a helyiek. Megtapasztaltam, hogy általánosságban sokkal kedvesebbek az emberek, mint azt a média előadja. Amerikában azt mondták, Mexikóba ne menjek, mert kinyírnak, Mexikóban meg azt, hogy Kolumbiába ne. Én viszont azt tapasztaltam, hogy a közlekedés sokkal nagyobb veszélyt jelentett. Aludtam rendőrségen, templomban, kolostorban, tűzoltóságon, pékségben, patikában, és tényleg sokan segítettek nekem. Természetesen veszélyektől sem volt mentes az utazás, szinte hetente egyszer majdnem elütöttek, előfordult, hogy szélviharba keveredtem, jégeső zúdult rám, illetve egy-két tárgyat el is loptak tőlem. Indiában egy kilométerórát, máshol biciklis cipőt, Indonéziában és Nicaraguában pedig  telefont, de minden nehézség mellett annyit kaptam az élettől, és olyan sokat tanultam, hogyha újra útra kellene kelnem, megint megtenném – tette hozzá.

Maga az ötlet egyébként Szabó Ádámtól származik, vele indult el Adorján, együtt vágtak bele a nagy kalandba. Mindketten körbetekerték a Földet, részben más útvonalon, különválásuk oka inkább a próbatétel, az egyedül való helytállás tesztje volt részükről. Adorján mindenét pénzzé tette az utazáshoz, így a hét év munkaviszony után járó végkielégítéssel együtt 4 millió forintja gyűlt össze, ebből vett egy strapabíró túrabiciklit. A maradékot osztotta be, napi 1500 forintos költséggel számolt. 

Folyamatosan változott körülötte a táj, az emberek, az éghajlat, a nyelv, a kultúra, tulajdonképpen minden. Bár magára volt utalva, mégis azzal az érzéssel utazott, mintha fentről valaki segítette, vigyázta volna lépteit. Megtanult hallgatni a belső hangjára, és érdekes dolgokat tanult, tapasztalt saját magáról, az életről és a világról.