Történelem

2023.10.28. 07:00

Azonosították a legelső pálos kolostorok egyikét a Magyar Nemzeti Múzeum régészei

Sikeresen azonosították a sokat keresett Insula Pilup Sanctae Helenae templomát és magát a remeteséget múzeumbarát önkéntesek segítségével az MNM Nemzeti Régészeti Intézet szakemberei Taliándörögd határában.

Tóth B. Zsuzsa

A feltárást végző csapat Fotó: régészek

A legkorábbi, még a tatárjárás előtti Árpád-kori remeteséget sikerült megtalálni, érintetlen, zárt egységként vizsgálható lelőhelyként és kolostortájként, közelebb jutva a rend korai történetének alaposabb megismeréséhez. A pálos szerzetesrend első, és megalakulása szempontjából legfontosabb dokumentuma Pál veszprémi püspök 1263-ban folytatott vizitációja nyomán született levele, amelyben felsorolta a rendhez kapcsolódni kívánó remeteségeket s azok vagyonát. Ebben az első helyen az Insula Pilup Sanctae Helenae szerepel, aminek az azonosítása a kutatók több nemzedékének adta fel a leckét.

 – A hivatali elírás miatt lineáris módon lehetetlen volt megtalálni ezt a remeteséget, mi is retrospektív módon azonosítottuk. Vagyis találtunk egy helyszínt, amelyről a vizsgálatok során kiderült, hogy tökéletesen ráillik a leírás minden eleme, s van hitelesítő leletanyag is – mondta Papp Attila, a Nemzeti Régészeti Intézet ásatásvezető régésze. 

A kerítés bejáratának gótikus kulcsa Fotó: régészek

A 2023 tavaszán indult kutatást a múzeumi szférával együttműködő Veszprém vármegyei önkéntes, Sütő Krisztián kezdeményezte, aki talált egy 1827-es térképet, amelyen a Rudera St. Helena felirat szerepelt a hely megnevezéseként. A középkori falvakra és templomokra specializálódott kollégájával, Kaszás Zsolttal megkeresték a területet, fotóanyagot készítettek, majd értesítették Papp Attilát, így innentől már a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézetének égisze alatt, a Pusztatemplomok kutatása elnevezésű projekt keretein belül folyt a kutatás. Az eredményes terepbejárás és műszeres kutatás után a területet megtisztították, így jól láthatóvá váltak a templomépület saját omladéka alatt lévő maradványai, illetve látható részként az északi fal mintegy 70 centiméter magas falmaradványa. A geofizikai mérések szerint egy kis méretű, az Árpád-kori templomokhoz hasonló nagyságú épülethez tartozott, amelynek az omladéka a helyszínen maradt, nem szóródott szét, alapozása feltehetően szintén érintetlen. 

A templomot a felszíni adatgyűjtés szerint zsindelytető fedhette. A területét valószínűleg fakerítés övezte, erre utal az omladék megállása a meredély felett egy vonalban, aminek alsó vonalában sorban kerültek elő az ehhez tartozó szögek. Előkerült egy két részre tört gótikus kulcs is a földhíd szigeti bekötésénél, ahol feltehetően a terület bejárata lehetett.

Csaba Tímea értelmező grafikája Fotó: régészek

A helyszín ismeretében értelmet nyert az insula kifejezés, hiszen az apró kiemelkedést, ahol a templom állt, három oldalról víz vette körül, tulajdonképpen egy mesterséges földhíddal elérhetővé tett, szó szerinti értelemben vett sziget volt. 

– Azonosítottuk annak az épületnek a helyét is, ahol feltehetően lakhattak a remeték, akik a helyszűke miatt legfeljebb ketten-hárman lehettek egyszerre a szigeten. Ez magyarázatot adhat arra, hogy a későbbiekben – a pálos rend virágzása idején – miért hagyták el ahelyett, hogy átalakították volna: mert egyszerűen nem volt hová bővíteni – tette hozzá Papp Attila.

Az emléküket a helynévi anyag megőrizte, hiszen a mellette folyó patakot Ilonakúti-ároknak, a medret és magát a forrást Ilonaházinak nevezik, és az ide vezető erdei út mellett egy Barát-fa-tető elnevezésű terület húzódik.

A templommaradvány és a remeteség feltárására a tervek szerint a közeljövőben kerülhet sor.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában