2023.12.09. 09:24
Napfény a jégen: világszenzációt építenek Balatonfüreden
Közel háromezer négyzetméteres jégfelületen, összesen egy kilométer hosszan lehet majd korcsolyázni Balatonfüreden a partnál, közölte Böröcz István, a Balatonfüred Turisztikai Egyesület elnöke.
Böröcz István turisztikai elnök mutatja az épülő jégpályát Balatonfüreden, amely szenzációs lesz
Fotó: Kovács Erika / Napló
Azt mondta, december 1-jén, pénteken megnyílt a Zákonyi-parkban a 900 négyzetméteres korcsolyapálya. A tíz centiméter vastag jégrétegű, kivilágított jégpályán idén is van zene, büfé és korcsolyakölcsönző. A Zákonyi-parkban a műjégpálya minden nap nyitva van. Annak érdekében, hogy mindig megfelelő minőségű jég várja a korcsolyázókat, naponta karbantartják a felületet.
A műjégpályának az eső nem árt, viszont 10 fok felett a jég már károsodik, ezért a pálya működése részben függ az időjárástól. A füredi lakosok kedvezménnyel használhatják a pályát, a 14 éven aluli helyi lakosok a hétvége kivételével pedig ezúttal is ingyenesen csúszkálhatnak.
Idén jelentősen kibővül a városi jégpálya, közel háromezer négyzetméteres jégfelületen, összesen egy kilométer hosszan lehet majd korcsolyázni. Böröcz István kifejtette, a jégfolyosóval összekötött új jégpályák már készülnek. Három jégpályát köt össze a jégfolyosó: Zákonyi utcai (900 négyzetméter), a Vitorlás téri (375 négyzetméter) és a Tagore sétány (330 négyzetméter) pályákat, mely többféle jégsportra lesznek alkalmasak. Jéghoki hálók, jégteke szett, korcsolyázást elősegítő állatfigurák használhatóak majd, de lesz büfé, melegedő, kölcsönző sátor és értékmegőrző is.
![Böröcz István turisztikai elnök](https://cdn.veol.hu/2023/12/TmK7DxCFaXBwKG5zOk0hChlGc6Cir-U67bdWahEa7z8/fit/1200/675/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2NmI5MjU4NDJmNTQ4MTJiYmQ5MDU2NTQ5OWU1NWMw.jpg)
Fotó: Kovács Erika / Napló
Két helyen lehet belépőt váltani, a Zákonyi utcai, illetve a Vitorlás téri jégpályán. A vízparti sétányhoz való közlekedést a jégfolyosó felett kialakított gyalogos híd biztosítja majd a Vitorlás-térnél, de kisebb kerülővel a park, a vízpart és az épületek is mind megközelíthetők maradnak. A Vitorlás-téri buszmegálló ideiglenesen megszűnik, a Halászkert étterem keleti oldalán lehet felszállni az autóbuszokra. A gépkocsi közlekedés annyiban változik, hogy a Jókai utcáról az Écsy László utcán jobbra kanyarodva lehet majd tovább haladni, a Zákonyi utca felől átmenetileg zsákutca lesz.
A különleges kialakítású, a térségben egyedülálló élményt nyújtó új jégpálya-rendszer december 15-én nyit és 2024. január végéig élvezhető majd.
Adventi séta forraltborral
A Huray-villában lévő Tourinform Iroda a téli szezonban is várja az érdeklődőket, akik széles körű információt kaphatnak az aktuális eseményekről, látnivalókról és például helyi termelői borok, kézműves termékek, könyvek közül válogathatnak. A villa kertjében nemrég kihelyezett növényismertető táblákon a különböző fásszárú növényekről lehet érdekességeket olvasni.
A villa B épületében december 20-ig lehet megnézni Bér Rudino festőművész Aquae Pannoniae című festménykiállítását, melynek zárórendezvénye december 15-én lesz, ahol a fellépő művészek mellett a Gyukli Pincészet kínálja a borait és minden gyermek ajándékot kap.
December 8-án és 15-én 14:30-kor, valamint december 9-én és 16-án 13 órakor Adventi séta forraltborral nevű eseményt rendeznek, ahol karácsonyi hangulatban a különleges reformkori városrészben sétálva lehet megismerni a régi fürdőhely téli arcát, a régi fagyos Balatont és az itt élők életét. Betekintést kaphatunk a 19. század nagyjainak életébe, így Jókai Mór, Deák Ferenc és a Széchenyi család tagjai elevenednek meg a séta során. Szívet melengető téli történetek, karácsonyi mesék színesítik a városnézést, melyre finom forralt borral is készülnek.
December 9-én megérkezik a Mikulás a Huray-villa kertjébe, ahol 11 és 14 óra között ajándékok, gyerekdisco, lufihajtogatás, arcfestés, csillámtetkó és népi fajátékok várják a kisvonattal érkező gyerekeket.