2023.12.30. 19:38
Vándordíj a legjobb kolbásztöltőknek
Az Év végi malackodás hagyományőrző eseményének eredményhirdetése után vándordíjat is átadtak.
A MÁV Zrt. által most alapított vándordíjat az első helyezett csapat vehette át
Fotó: Tóth B. Zsuzsa
A versenyen idén már nem indult a MÁV Zrt. tavaly első helyezést elért és a korábbi években rendszeresen kiválóan szereplő csapata. Annak vezetője, Kocsor Szabolcs azonban elmondta, hogy vándordíjat alapítottak a mindenkori első helyezett részére. A cseresznyefából készített dobozba zárt kolbásztöltőt a tapolcai állomásfőnök, Gelencsér László adta át a Kolb-ászok csapatának. Az alapító okiratot Dobó Zoltán polgármester és Rédli Károly, a rendezvényt szervező Csermák József Rendezvénycsarnok ügyvezetője írta alá.