Figyeljük az időjárást

2019.04.03. 16:00

Tavaszi munkák a kertben az első napsugarakra

A tavaszi nap első sugaraira eluralkodik rajtunk a kertészkedési vágy, azonnal ültetni, veteményezni kezdünk.

Sági Ági

Takács Ferenc a zánkai Gyógynövényvölgyben kertészkedik

Fotó: Sági Ági/Napló

Nem mindegy azonban, hogy mit, mert a most vetett zöldségmagokból – fóliasátor vagy üvegház híján – a konyhaablakban csak megnyurgult, erőtlen palántákat nevelhetünk. Májusban pedig fogjuk majd a fejünket a piacon, hogy fillérekért milyen szép, erős palántákat vehettünk volna.

Takács Ferenc a zánkai Gyógynövényvölgyben kertészkedik Fotó: Sági Ági/Napló

– Mostanra a gyümölcsfák metszésével kell nagyjából elkészülni. Az évelők megifjításának van itt az ideje, például a levendulát érdemes visszavágni, hogy hosszabb száron, nagyobb virágokat hozzon. Az elszáradt, elfagyott, visszahúzódott részeket le kell vágni. Most lehet megcsinálni a tőosztást az évelőknél – mondta el lapunk érdeklődésére Takács Ferenc kertészmérnök.

– A gyepet mély gereblyézéssel át kell szellőztetni. Ha ez elmarad, bemohásodik. Füvet is ebben az időszakban érdemes vetni, de célszerű figyelni hozzá az időjárás-előrejelzést, hogy vetés után esőt is kapjon, mert akkor megspórolhatjuk a kelesztő öntözést, bár a füvet később is locsolni kell. A másik jó fűtelepítési időpont Medárd környékén, június elején van, mert Medárd meg szokta hozni az esőt. Én a pázsitok helyett inkább az ősgyepek, vagy természetes gyepek telepítését javaslom. A szárazságtűrő cickafark például ragyogóan betelepül a gyep közé is, a varjúhájfélék akár önálló gyepet is alkotnak. Árnyékba mehet az indás ínfű, a kerek repkény, az illatos ibolya. Egy ilyen gyepet nyaranta kétszer-háromszor kell csak vágni. A pázsit más, azt dédelgetni kell, hetente vágni, folyamatosan öntözni. A természetes gyep sokkal kevesebb munkát ad, ugyanúgy zöld, ráadásul virágzik is – mondta Takács Ferenc, a zánkai Gyógynövényvölgy szakmai vezetője.

Megtudtuk, hogy lehet már magvetéseket is csinálni. Azokat a növényeket lehet vetni, melyek nem fagyérzékenyek, mert a májusi fagy még okozhat károkat. A büdöskét, a körömvirágot lehet már állandó helyre vetni, ezek májusban virágozhatnak is. Zöldségnövények közül a sóskát, a spenótot, kaprot, koriandert és más fűszernövényeket vethetjük. A máknak már földben a helye. Szamócát is lehet telepíteni, ha kap fátyolfóliás borítást is, két héttel előbb hoz termést.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!