A kormány stratégiai partnere lett a vállalkozás

2020.12.15. 18:55

Átadták a Bock nemesvámosi üzemét

Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá kedden délután a Bock Hungária Kft. nemesvámosi telephelyén Szijjártó Péter külügyminiszter és Hermann Bock tulajdonos. A cég 606 milliós beruházásaihoz a kormány 282 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt. A kormánynak jelenleg 87 stratégiai partnere van, akik több mint 200 ezer embernek adnak munkát ma Magyarországon.

Molnár Sándor

A kormány támogatási programjának célja, hogy segítséget nyújtson a koronavírus járvány által hátrányosan érintett közép-és nagyvállalatok számára, amennyiben azok vállalják munkavállalóik megtartását, valamint új beruházások végrehajtását. A Bock Hungária Kft. 18 éve van jelen Magyarországon és 900 dolgozója van. Az ajkai és a noszlopi után a nemesvámosi a cég harmadik telephelye, ahol első körben 100 új munkahelyet teremtenek.

Ovádi Péter, Hermann Bock, Szijjártó Péter és Kovács Zoltán az ünnepélyes szalagátvágáskor a nemesvámosi telephely avatón Fotó: Penovác Károly/Napló

Szijjártó Péter külügyminiszter a szerződés aláírást követően elmondta, hogy a magyar kormány a stratégiai partnerség keretében minden létező támogatást megad a vállalatnak ahhoz, hogy magyarországi tevékenységét tovább bővítse. Megjegyezte azt is, hogy a járvány második hulláma még világosabbá tette a kormány és az állam kötelességét és feladatát ebben a helyzetben: hogy az emberek életének és egészségének megvédésén túl,

biztosítani kell azt, hogy az ország működőképes maradjon.

Ehhez elengedhetetlen a gazdaság működőképességének fenntartása, aminek a feltétele az, hogy legyenek munkahelyek.

– A munkahelyek az ilyen világgazdasági korszakokban nagyon komoly veszélynek vannak kitéve, ezért a legfontosabb gazdaságpolitikai feladat az, hogy megvédjük az emberek munkahelyeit, az esetlegesen elvesző munkahelyek helyett pedig hozzunk létre újakat. Ehhez nekünk szövetségesekre van szükségünk – fogalmazott Szijjártó Péter utalva azokra a vállalatokra, amelyek ebben a nehéz helyzetben is fejlesztéseket hajtanak végre. Ezek a beruházások pedig most aranyat érnek.

Ovádi Péter, Sövényházi Balázs, Szijjártó Péter, Kovács Zoltán és Hermann Bock a vámosi üzem bejáráson Fotó: Penovác Károly/Napló

A tulajdonos Hermann Bock kiemelte, hogy elkötelezettek abban, hogy tovább fejlesszék magyarországi üzemeiket, ezért döntöttek úgy, hogy egy 2100 négyzetméteres gyártó-, és több mint 2100 négyzetméteres raktár területet vesznek át Nemesvámoson. Emellett Noszlopon is tovább növelik a gyártóterületet, valamint Ajkára és Nemesvámosra hét új fröccsöntőgépet vásárol a cég, amely 100 százalékban exportra termel.

Ovádi Péter országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy a folyamatosan fejlődő Nemesvámoson

az önkormányzat együttműködik a vállalkozásokkal és a lakossággal.

Talán éppen emiatt választotta a Bock is a községet új telephelyéül, illetve szerepet játszott a döntésben Veszprém közelsége, és az, hogy számítanak a Pannon Egyetem tudásközpontjára is. Ovádi Péter köszönte Kovács Zoltán országgyűlési képviselőnek és Sövényházi Balázs polgármesternek, hogy megszervezték a találkozót a Bock képviselőivel azután, hogy az MTD Hungária Kft. bejelentette, hogy megszünteti a gazdálkodását Nemesvámoson.

 

A képviselő köszönte a kormánynak, hogy támogatja a térséget, hiszen több mint ötmilliárdos fejlesztést köszönhetünk a Külgazdasági-és Külügyminisztériumnak. A beszédeket követően a nemzeti színű szalag szimbolikus átvágásával átadták a Bock Hungária nemesvámosi üzemét, majd a vendéget körbejárták az új telephelyet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!