eltávolították a címkéket

2018.07.03. 15:23

Tizenéves lányok próbáltak ruhát lopni egy veszprémi üzletből

Egy nap alatt két veszprémi üzletből is ruhaneműket próbáltak eltulajdonítani.

Az egyik veszprémi ruhaüzlet alkalmazottja értesítette a rendőröket 2018. július 2-án, hétfőn 15 óra körül – adja hírül a police.hu. Elmondása szerint két fiatal lány különféle ruhaneműket rejtett el a táskájába úgy, hogy előtte a termékeken elhelyezett címkéket és áruvédelmi eszközöket eltávolították. Pár ruhát a kasszánál bemutattak, azonban az elrejtett termékekkel az üzletből fizetés nélkül akartak távozni. A bolt biztonsági őre feltartóztatta őket és bejelentést tett a rendőrségre. A helyszínre érkező járőrök a 15 éves veszprémi lányt és a szintén 15 éves ősi barátnőjét előállították a helyi rendőrkapitányságra, majd gyanúsítottként hallgatták őket ki.

Nem sokkal később, 2018. július 2-án 16 óra 20 perckor pedig egy veszprémi szupermarketből érkezett lopásról bejelentés a rendőrségre. Egy 30 éves helyi lakost ért tetten az áruház vagyonőre. A nő ugyan fizetett a pénztárnál, azonban a futószalagra helyezett termékeken kívül a táskájában elrejtett gombelemeket és ruhaneműket is ki akarta vinni az eladótérből. A termékek csomagolásán elhelyezett címkéket eltávolította, a vonalkódokat pedig felismerhetetlenné tette. A helyszínre érkező körzeti megbízott előállította a 30 éves nőt a Veszprémi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

Mindkét esetben a tetten ért személyek ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!