2020.10.06. 18:06
Nézeteltérés Várpalotán: bárszékkel kergette ismerősét egy helyi férfi
A várpalotai rendőrök gyanúsítottként kihallgatták az 55 éves várpalotai lakost és a párját.
Forrás: rendőrség
Egy állampolgár tett személyesen bejelentést a Várpalotai Rendőrkapitányságon 2020. október 4-én délután, hogy az egyik helyi vendéglátóhelyen bántalmazták őt – írja a police.hu. A férfi elmondta, hogy egyik ismerősével szóváltásba keveredett, melynek következtében az 55 éves helyi lakos megütötte őt, majd egy bárszéket felkapva elkezdte kergetni és közben párjával együtt fenyegetőzött.
A járőrök a bejelentést követő rövid időn belül Várpalotán elfogták az elkövetőt, illetve annak 45 éves barátnőjét. A férfit a nyomozók őrizetbe vették, és gyanúsítottként kihallgatták. Ellene súlyos testi sértés bűntett kísérlete és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett, míg barátnőjével szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás.