Az erdőbe menekült a hamis rendszámmal, jogosítvány nélkül közlekedő kamasz

A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Fotó: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

Az eljárás adatai szerint egy Tapolca melletti településen élő 17 éves fiú autóval közlekedett Tapolca és Zalahaláp között 2020. szeptember 9-én délután, amikor a járőrök intézkedés alá akarták vonni. A rendőrök megállásra felszólító jelzését a sofőr figyelmen kívül hagyta, és nagy sebességgel egy közeli erdős terület felé hajtott, majd egy idő után megállt, és elfutott. A járőrök megtalálták a gépkocsit, majd az adatgyűjtés eredményeként azonosították a járművezetőt és megállapították azt is, hogy az autóra egy másik jármű hatósági jelzését szerelték fel.

A 17 éves sofőrt – aki vezetői engedéllyel nem rendelkezett – nem sokkal később otthona előtt igazoltatták, majd előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A fiú elmondta, hogy ő szerelte át egy másik gépkocsi rendszámát arra, amit vezetett. Ellene egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárás, míg az engedély nélküli járművezetés miatt külön szabálysértési feljelentéssel éltek a rendőrök.

Fotó: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

A Tapolcai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Forrás: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!