Az örökségét akarták megszerezni

2021.12.01. 14:01

Embertelenül bánt a hajléktalan férfival egy házaspár, börtönbe kerülhetnek érte

Jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat az Ajkai Járási Ügyészség azzal az 51 éves férfival és 47 éves feleségével szemben, akik a magánéleti és anyagi nehézségekkel küzdő sértettet megtévesztve, a férfi lakástulajdonára haszonélvezeti jogot alapítottak, illetve öröklési szerződést kötöttek.

Forrás: Illusztráció

A vádirat szerint az elkövetők még 2018 nyarán az ajkai vasútállomáson ismerték meg a rossz lelkiállapotban lévő, alkoholista életmódot folytató és anyagi nehézségekkel küzdő sértettet, aki ittasan panaszkodott a vádlottaknak - írja sajtóközleményében a Veszprém Megyei Főügyészség. A házaspár felismerte a sértett befolyásolhatóságát, és elhatározták, hogy a bizalmába férkőznek, melynek érdekében rendszeresen ételt és alkoholt vittek neki. Látogatásaik alkalmával a sértett azt is elmondta nekik, hogy édesanyja halálakor megörökölte annak ½ tulajdoni részét a szülők ajkai lakásában, az ott élő édesapjával pedig rossz a kapcsolata.

 

Az elkövetők mindezt kihasználva, azzal a megtévesztő ígérettel, hogy gondoskodni fognak róla, 2019 nyarán holtig tartó haszonélvezeti szerződés megkötésére vették rá a férfit, melyért 1 millió forintot fizettek neki.  A szerződéskötést követő héten azonban a férj, aki a haszonélvezeti jog jogosultja lett, a pénz közel felét kölcsönkérte a sértettől, s mivel nem is állt szándékában, azt később sem adta neki vissza. A férj ezek után felkereste a sértett édesapját, hogy a tulajdonrészének értékesítésére rávegye, azonban az idős férfi elküldte, fiával pedig minden kapcsolatot megszakított. A vádlottak ezt követően is hitegették a sértettet, és 2019 őszén rábeszélték, hogy gondozás, eltartás fejében a feleséggel öröklési szerződést kössön.

 

A házastársak nem dolgoztak, jövedelmük nem volt, albérletről albérletre vándoroltak, 2019 őszétől pedig az időközben utcára került sértettet is magukkal vitték. A férfit azonban a fűtetlen melléképületbe költöztették, s míg élelmezését csak részben biztosították, folyamatosan itallal látták el, és továbbra is kölcsönkéregettek tőle, amit nem adtak meg. A sértett ez idő alatt olyannyira befolyásuk alá került, hogy a férjet gazdámnak szólította.

 

A sértett édesapja 2020 elején meghalt, így a férfi beköltözött a lakásába, ahova a vádlottak és családtagjaik is követték. A férj egyre agresszívebben viselkedett a sértettel, közölte, hogy nincs beleszólása a dolgokba, mert ez már nem az ő lakása, amelyet próbált is értékesíteni, de ezt a rendezetlen tulajdoni viszonyok miatt nem tudta megtenni.

 

Az ügyészség vádiratában mindkét elkövetővel szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta az Ajkai Járásbíróságnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!