Veszélyes hulladék

2023.02.22. 12:00

Engedély nélkül gépkocsikat bontott szét a devecseri férfi

Veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat az Ajkai Járási Ügyészség azzal az 52 éves devecseri férfival szemben, aki a lakóhelyén engedély nélkül gépkocsikat bontott szét, és az így keletkezett fémhulladékokat, valamint a gépkocsik ólomakkumulátorait értkesítette.

Veszprém Vármegyei Főügyészség

Forrás: illusztráció

A vádirat szerint az elkövető a megvásárolt gépkocsikat a lakóhelyén szétbontotta, és azok alkatrészeit, köztük a veszélyes hulladéknak minősülő ólomakkumulátorokat több, fémkereskedelemmel foglalkozó gazdasági társaságnak adta el. A férfi 2021-ben több mint 12 tonna fémhulladékot értékesített, melyből az akkumulátorok mintegy 2 tonnát tettek ki, s mely utóbbiakért a vádlott közel 430 000 forint haszonra tett szert. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai 2021 decemberében ellenőrzést tartottak az elkövető lakóhelyén, ahol két, csaknem teljesen szétbontott személygépkocsit és körülbelül egy köbméter autóbontásból visszamaradt műanyag és egyéb nem fém hulladékot találtak. Az ügyészség a vádiratában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta a hulladékgazdálkodási engedély hiányában autóbontással foglalkozó férfival szemben, valamint az ólomakkumulátorok értékesítéséből származó összeg erejéig vagyonelkobzásra is indítványt tett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!