Baleset

2023.11.21. 09:00

Veszprémi zebrán ütötte el az asszonyt, bíróság elé került

Közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a 60 éves nővel szemben, aki 2022 decemberében gépkocsijával Veszprém-Szabadságpuszta irányából Veszprém felé kikanyarodva, elütötte a főútvonal gyalogos-átkelőhelyén haladó sértettet.

Veol.hu

Forrás: Veszprém Vármegyei Főügyészség

A vádirat szerint az elkövető a reggeli órákban kisteherautóval közlekedett, és a lakott területen kívüli kereszteződésben, zöld jelzéssel balra, Veszprém irányába kanyarodott, miközben a sértett a zebrán ugyancsak zöld jelzés mellett kelt át a főútvonalon.

A sofőr a kanyarodása során nem biztosított elsőbbséget az asszonynak és járművének elejével elütötte az átkelőhelyen közlekedő asszonyt, aki ennek következtében több hét alatt gyógyuló töréses sérülést és fejsérülést szenvedett.

Az ügyészség a vádiratában tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalát és abban pénzbüntetés, valamint járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta az elkövetővel szemben - közölte a Veszprém Vármegyei Főügyészség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!