Baranyából jöttek

2023.12.02. 07:33

Vittek mindent a csopaki nyaralóból - rendőrkézen a betörőpáros (videó)

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság munkatársai a Nemzeti Védelmi Szolgálat együttműködésével azonosították a Baranya vármegyei elkövetőket.

A sértett 2023. október 21-én tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy a csopaki nyaralójába ismeretlen tettesek betörtek, és onnan kerékpárt, mosógépet, radiátorokat és különböző szerszámokat vittek el több mint félmillió forint értékben - írja a police.hu. A Balatonfüredi Rendőrkapitányság nyomozói a Nemzeti Védelmi Szolgálat közreműködésével azonosították a feltételezett elkövetőket, majd november 28-án délelőtt a 35 éves szigetvári férfit a Baranya vármegyei Kővágószőlősön, 44 éves szentlőrinci társát pedig otthonában fogták el.

A rendőrök mindkét tettest előállították a Balatonfüredi Rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vételük mellett a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket. Lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folyik ellenük eljárás. A Nemzeti Védelmi Szolgálat információi alapján megállapítást nyert, hogy a páros több dunántúli településen, illetve Ausztriában is követett el vagyon elleni bűncselekményeket.

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság kezdeményezte az ügyészségen az elkövetők letartóztatását.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában