90 év

2017.09.11. 09:00

Limnológiai Intézet - A komplex tudományé és az együttműködésé a jövő

Kilencven év felfoghatatlan a tudományban. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy több száz Nobel-díjat osztottak ki ebben az időben – mondta el Báldi András főigazgató a Balatoni Limnológiai Intézet megalapításának kilencvenedik évfordulóján pénteken. Hozzátette, az intézet falai közt több, a legmagasabb tudományos elismerésben részesült tudós fordult meg az évtizedek során.

Leitner Vera

Limnológia

Fotó: Nagy Lajos

– A jelennek nagyon fontos részét képzik azok a több százmillió forintos kutatási projektek, melyek elsősorban itt, a kutatóközpont tihanyi székhelyén valósulnak meg. Ezen kutatások új szintet jelenteken, s kiváló lehetőséget nyújtanak arra, hogy a kutatóközponton belüli együttműködések megerősödjenek és a Balaton, tavaink, folyóink, erdőink, mezőink kutatásai összekapcsolódjanak. Mindez már a jövő, hiszen korunk környezeti-társadalmi kihívásait csak komplex megközelítésben lehet megérteni – emelte ki ünnepi beszédében Báldi András, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Ökológiai Kutatóközpontjának főigazgatója. Lovász László, az MTA elnöke elmondta, gróf Klebersberg Kunó 1926-ban az intézmény alapkőletételekor azt tűzte ki célként, hogy a vízi életet a maga pezsgő elevenségében, a helyszínen lehessen tanulmányozni. Egy évvel később épült fel az intézet, melynek történetét az akadémia elnöke szerint valódi sikertörténetnek tekinthetjük.

– Ma már kiemelt jelentősége van a társadalommal való kapcsolattartásnak is, s annak szemléltetésének, hogy milyen fontos a tudomány mindenki számára. A másik igen fontos eleme a modern tudománynak a más tudományokkal való kapcsolatok létrehozása – hangsúlyozta Lovász László, s hozzátette, az MTA komplex víztudományi kutatási programja nagy részben az idén kilencvenéves intézetre épül.

 

G.–Tóth László, a Balatoni Limnológiai Intézet igazgatója elmondta, a magyar tudományosság kezdetétől a mai napig egyenes út vezet, s ezen az úton egy mérföldkő volt a tihanyi intézet megalapítása. Az igazgató beszédében a hazai vízkutatás és -tudomány első jelentős eredményeit és alakjait emelte ki, s felhívta rá a figyelmet, hogy a limnológia megalapítójaként kikiáltott svájci A. F. Forel kortársaként tevékenykedő, kutatásait főként Tihanyban és Csopakon végző Lóczy Lajost szintén a tudományág megalapítói közt tarthatjuk számon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában