kitüntették a főapátot

2018.02.09. 10:00

A zirci apátság visszakerült a közélet térképére

Dékány Árpád Sixtusnak – aki 2011 januárjától 2017. január 8-ig volt a Zirci Ciszterci Apátság főapátja – a tavalyi évben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta Áder János köztársasági elnök a ciszterci gimnáziumok megerősítése, a zirci apátság épületeinek egész országra kiterjedő közösségi célú megújítása, a rend hagyományainak felélesztése érdekében végzett munkája elismeréseként.

Müller Anikó Hanga

Az apátsági sörmanufaktúra bemutatása Fotó: a szerző

– Amikor az apáti feladatokat megkaptam, úgy gondolkodtam, mindent meg kell tennem, hogy gondolkodásom, cselekedeteim az engem megválasztott közösség szándékát tükrözzék. Az első nagy megörökölt feladat egy komplex, látogatóbarát turisztikai projekt megvalósítása volt. A megújított épületszárnyban létrehozott Monostori Látogatóközpont, melyet 2013-ban avatott fel Orbán Viktor miniszterelnök, az apátság nyolcszáz éves múltját és műtárgyait mutatja be interaktív eszközök segítségével. Sikeres volt a kezdet, túlszárnyaltuk a pályázatban vállalt mutatóinkat, az első teljes évben negyvenezer fő volt a látogatóink száma, így garantált volt a működési biztonság.

Dékány Sixtus ma Olaszfalu plébánosa

Az apátság a rendszerváltás után visszakapta épületeit, két rendházat, öt oktatási intézményt működtetnek – gimnáziummal, kollégiummal, óvodával, zeneiskolával – a budai Szent Imre-, az egri Gárdonyi Géza-, a székesfehérvári Szent István-, a pécsi Nagy Lajos gimnáziumot és a pécsi Árpád-házi Szent Margit Nevelési Központot.

– Ezek többsége erős infrastrukturális lemaradásban volt, lepusztult épületekként kaptuk vissza. Kezdetben nem volt forrásunk a felújításukhoz, majd a 2010-től színre lépő kormányzat minden támogatást megadott az egyházi iskoláknak, hogy fel tudjanak zárkózni a kor követelményeihez és ki tudják bontakoztatni az általuk képviselt szellemiséget, nevelési és értékrendi szempontokat. Az európai uniós források is nagy segítséget jelentettek.

Sixtus atya a felújított olaszfalui óvoda avatási ünnepélyén

Pályázati támogatásoknak köszönhetően energetikai megújítást végeztek a pécsi, a budai, a székesfehérvári iskolákban, mely a működési költségek csökkenését eredményezte. A pécsi gimnáziumban több százmilliós költséggel 21. századi színvonalú természettudományos labort alakítottak ki, mely lehetővé teszi a tehetséggondozást, a pécsi mellett a budai középiskola is szakmai referencia tehetségpont. Saját forrásból újult meg a pécsi, a budai templomuk, az egyházügyi államtitkárság támogatásával a székesfehérvári templom külső rekonstrukciója és barokk sekrestyéje. Halaszthatatlan volt Pécs városközpontjában lévő Zárdatemplom homlokzatának felújítása. A pécsi és a bajai rendházban családias, korszerű zarándokszállást létesítettek. Közben folyamatosan előkészítettek új beruházási, felújítási terveket, a székesfehérvári gimnázium tornacsarnokkal bővül, a budai középiskolában infrastrukturális fejlesztést terveznek, a kismarosi Ciszterci Nővérek Kismarosi Monostorában gyümölcsfeldolgozó üzem épül.

– Az apátság közösségének mérlegelni kell, nem okos dolog a pillanatnak élni, 20-30-50 évben kell gondolkodni. Arról, hogy egy-egy döntésünk mennyire volt bölcs, utódaink mondanak véleményt. Fejlesztéseink nem divatos, aktuális kényszercselekvések, hanem a jövőt megalapozó tevékenységek. Mindez sok ember munkájának, bölcsességének az eredménye. Kell a helyi közösség, mely segítséget nyújt a prioritások megfogalmazásában és hívő, bizakodó lélekkel ott áll a háttérben. Most támogató értékrendi és politikai hozzáállást tapasztalhatnak az egyházak. Úgy érzem, a ciszterci rend hazánkban visszakerült a közélet térképére – ahol ott voltunk ugyan, de kevésbé exponáltan – a turisztikai megjelenéssel olyan ismertségre tettünk szert, mely hosszabb távon fontos lehet egész közösségünk számára.

Az apátsági sörmanufaktúrából 2015 őszén kerültek piacra az első palack kézműves sörök. Az üzem nemcsak az apátság, de a kisváros hírverését is szolgálja. Kiemelendő, hogy a sörfőzés kapcsolódik a ciszterciek múltjához, a zirci apátságban már 1735-ben főztek sört.

Az apátsági sörmanufaktúra bemutatása Fotó: a szerző

– Egyedi termékben gondolkodtunk. Több apátságban foglalkoznak borászattal, gyógynövényekkel, teákkal, kozmetikai szerek előállításával, apátsági címkékkel ellátott sörök is vannak, de Magyarországon a mienk az egyetlen egyházi kézben lévő sörfőzde, mely turisztikánkra rátelepített funkciót is ellát.

A főapát úgy élte meg, munkáját csapatmunka segítette, vallja, a szerzetesi erőforrás híján fontos, ha egy apátság mélyen jóakaratú laikus civil és szakmailag felkészült embereket tud maga köré gyűjteni, akik segítenek vállalt szolgálatuk stabil ellátásában. A közös alkotásnak öröme, haszna van, nemcsak anyagi, de lelki értelemben is, ami úgymond gazdaságilag nem konvertibilis, de lelkileg gazdagító emberi értéket tud létrehozni. Dékány Á. Sixtus apáti szolgálata letelte után néhány hónapig kinevezett megbízott vezető volt, jelenleg Olaszfalu plébánosa. – Önként visszavonultam a közösség belső fejlődésének és kibontakozásának érdekében, zárta a beszélgetést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában