Túlélésünk érdekében szükséges változtatni

2018.03.27. 09:00

Klímavédelmi diákkonferenciát rendeztek a Pannon Egyetemen

A Megyei Klímavédelmi Diákkonferenciát hétfőn Veszprém Megye Önkormányzata, a Pannon Egyetem Környezetmérnöki Intézete, valamint a Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület közösen rendezte meg első alkalommal a Pannon Egyetemen.

Leitner Vera

A klímavédelmi diákkonferencián százharminc középiskolás tanuló vett részt Fotó: Balogh Ákos/Napló

Az eseményen százharminc középiskolás diák, a Vetési Albert Gimnázium, valamint a Padányi Katolikus Iskola tanulói vettek részt, akik a nap folyamán különböző előadások révén járták körbe a klímaváltozás témáját.

A klímavédelmi diákkonferencián százharminc középiskolás tanuló vett részt Fotó: Balogh Ákos/Napló

Szalay Tímea, a Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület elnöke a megnyitón elmondta, az esemény célja, hogy a fiatalok találkozzanak, s alaposabban megismerkedjenek az éghajlatváltozás kérdéseivel. Az egyesület elnöke kiemelte, a rendezvény a Veszprém megyei klímastratégia részeként, szemléletformáló jelleggel valósulhatott meg a megyei önkormányzat, a Pannon Egyetem, a Bakony-Balaton Oktatóközpont, valamint a Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület együttműködése révén.

- Meglepett az a társadalmi-gazdasági összetettség, amit ez a probléma felszínre hoz. Az embernek a természethez és a gazdasági folyamatokhoz való viszonyán, tevékenységein kell változtatnia, nem lehet a végtelenségbe irányuló növekedést kívánni, hiszen a Föld energia- és nyersanyagforrásai végesek – mondta el megnyitóbeszédében Imre László, a Veszprém Megyei Önkormányzat jegyzője. – Mégis, az ipari forradalmat követő uralkodó gazdaságfilozófia egy folyamatos gazdasági növekedést ír elő, ami a mai napig hat ránk. Úgy mérjük egy nemzet, egy ember teljesítőképességét, hogy egy évben mennyi mindent tudott előállítani, és nőtt-e gazdaságilag a korábbi évhez képest. Soha nem azt a kérdést tesszük fel, hogy helyes-e ez a szemlélet, hogy a gazdasági szabályok, folyamatok mellett figyelembe kell-e venni etikai kérdéseket. A válasz egyértelműen az, hogy igen, és a szemlélet, amelyet a mai napig gyakorlunk, hosszú távon nem fenntartható – fogalmazott Imre László.

A konferencia során szó esett például az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentési és adaptációs lehetőségeiről, a klímavédelem gazdasági hatásairól, továbbá olyan ötletekről, melyeket a diákok könnyedén megvalósíthatnak odahaza a klímavédelem érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában