Tanulságos történelem

2018.04.17. 07:00

A holokauszt félmillió magyar áldozatára is emlékeztek Balatonfüreden

A náci népirtás áldozataira emlékeztek a holokauszt emléknapján a városban. Az ünnepséget a közelmúltban nyílt Zsidó Kiválóságok Házában tartották.

Sági Ági

Az ünnepségen a Lóczy gimnázium diákjai a történtekre emlékező műsort adtak elő Fotó: Sági Ági / Napló

Az ünnepségen Stark Tamás történész, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa mondott emlékező beszédet. Előadásában hangsúlyozta, hogy a holokauszt a történelem fordulópontja volt.

- A náci pártnak és a náci államnak az ideológiáját a fajelmélet jelentette. Ezt hirdette a propaganda is, mely lényegében azt mondta, hogy minden rossznak okozói a zsidók. Azért mert a zsidók idegenek, nem németek, a zsidók Németország, Európa meghódítására készülnek – mondta el a történész, aki beszélt a magyarországi eseményekről és felvetette a Horthy-rendszer felelősségét is, végül levonta a konzekvenciákat.

- A holokauszt tanulsága az, hogy azok a társadalmak tudják megelőzni, hogy a holokauszt vagy más népirtás bekövetkezzen, melyek demokratikusak. Melyek nem tűrik azt, hogy vallási vagy etnikai alapon valamilyen társadalmi csoportot megbélyegezzenek, démonizáljanak, melyek nem tűrnek gyűlöletkampányokat. A vészkorszak tanulsága az is, hogy felelősek vagyunk azért, ami a közösségeinkben történik – fejezte be Stark Tamás.

Az ünnepségen a Lóczy gimnázium diákjai a történtekre emlékező műsort adtak elő Fotó: Sági Ági / Napló

Az ünnepségen a Lóczy Lajos gimnázium diákjai a történtekre emlékező műsort adtak elő. Végül Olti Ferenc füredi holokauszttúlélők gyermeke, a Zsidó Kiválóságok Házának szakmai vezetője az emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet. Elmondta, intézményük kiállítása úgy állít emléket az áldozatoknak, hogy megmutatja, a túlélők munkásságával mit nyert az emberiség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában