Akár a tervezettnél korábban elkészülhet a felújítás

2018.05.02. 07:00

Jól halad a pápai véradó épületének rekonstrukciója

Közel 50 százalékos készültségi fokon áll az egykori véradó épületének teljes körű rekonstrukciója.

Polgár Tibor

A beruházás olyan jól halad, hogy már a nyár végére elkészülhet az egykori véradó épületének felújítása Fotó: Polgár Tibor/napló

A véradónak egykor helyet adó, 1969-ben épült létesítmény felújítására, továbbá új funkciókkal való megtöltésé-re 150 millió forintot nyert el a pápai önkormányzat a Te-rület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) vonatkozó pályázati kiírásán. A város ebben az épületben kívánja elhelyezni az Egyesí-tett Szociális Intézmény fogyatékosok nappali otthonát, valamint a Család és Gyermekjóléti Központot – írja a papa-ma.hu.

A beruházás olyan jól halad, hogy már a nyár végére elkészülhet az egykori véradó épületének felújítása Fotó: Polgár Tibor/napló

Nagy Szabolcs, a kivitelezést végző cég vezetője elmondta, február elsején vették át a munkaterületet, a bontások után megépítették az új funkciókhoz igazodó belső válaszfalakat, kiépítették a víz- és a csatornarendszert az épületen belül. – Jelenleg a tető szigetelését végezzük és az új nyílászárókat építjük be. Emellett ezekben a napokban ássuk ki a lift aknáját, ezt a munkát régészek felügyelik – tájékoztatott a cégvezető. Hozzátette: belső festések, burkolások, szerelvényezések, illetve az épület csinosítása szerepel még a hátralévő feladatok között.

Nagy Szabolcstól megtudtuk, a kivitelezési szerződés szerint november végéig kell visszaadnia a munkaterületet az építőnek, azonban a beruházás olyan ütemben halad, hogy már a nyár végére elkészülhet az épület. Áldozó Tamás polgármester a legutóbbi helyszínbejáráson megjegyezte, az épületből szociális létesítmény lesz, ami hangsúlyozottan fontos az önkormányzat számára. A városvezető kitért rá, hogy a létesítmény környezetét is rendezni szeretné az önkormányzat, ehhez a kiegészítő beruházáshoz hitelt kívánnak felvenni – olvasható a papa-ma.hu-n.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában