2018.07.15. 21:36
Kovács Áron győzött az időközi választáson
Kovács Áron, a Fidesz-KDNP jelöltje szerzett mandátumot a közgyűlésben a vasárnap tartott időközi önkormányzati képviselőválasztáson.
Mohos Gábor jegyző elmondta, a voksoláson a szavazópolgárok 20,65 százaléka, 820 választópolgár vett részt. A választást Kovács Áron 655 vokssal (80,37 százalék) nyerte meg, míg ellenfelét, Zelenák Adriánt (LMP) 160-an (19,63 százalék) támogatták. Öt szavazat érvénytelen volt. A névjegyzékben 3971-en szerepeltek.
A jegyző elmondta, az öt szavazókör rendben megnyitott reggel hat órakor, a szavazás alatt nem történt rendkívüli esemény. Az időközi választáson kilencen kértek mozgóurnát. Mohos Gábor kiemelte, fellebbezést három napig lehet benyújtani, így a vasárnapi eredmény szerdán délután lehet jogerős.
Kovács Áron lapunknak elmondta, az Ovádi Péter által megkezdett eredményes és hatékony munkát kívánja folytatni a közgyűlésben. A megválasztott képviselő köszönetet mondott támogatóinak, és azt ígérte, elérhető lesz a városrészben élők számára.
Az időközi választást azért írta ki a helyi választási bizottság, mert a veszprémi 8-as számú egyéni választókerület képviselője, Ovádi Péter (Fidesz-KDNP) országgyűlési mandátumot szerzett tavasszal, majd a két pozíció összeférhetetlensége miatt lemondott önkormányzati képviselői posztjáról.