Idén jubiláló pörköltfőzők

2018.08.27. 07:00

A meleg ellenére vidéki csoportok is indultak a megmérettetésen

Az Ünnepi napok és borhét keretében immár huszadik alkalommal rendezték meg a pörköltfőző versenyt a Kisfaludy utcában.

Tóth B. Zsuzsa

A zsűri szerint a Német Nemzetiségi Önkormányzat csapata főzte az idei megmérettetésen a második legjobb sertéspörköltet

Fotó: Tóth B. Zsuzsa / Napló

A megmérettetésen ezúttal huszonegy csapat vett részt helyből és vidékről, a kánikula ellenére is lelkesen főztek minden korosztály képviselői. Több kategóriában indulhattak, a zsűri a sertéspörköltet főzők közül a Tapolcai Finn Barátok Köre tagjainak ítélte az első helyezést.

A második legfinomabb sertéspörköltet ezúttal a Német Nemzetiségi Önkormányzat csapata főzte, harmadik helyre pedig az Isztria Team került. A vadpörkölt kategóriá­ban indulók közül a Pál utcai fiúk ebédjét senki sem tudta lepipálni, a második helyen a Jobbika csapata végzett.

A Kondérbanda harmadik helyezést érdemelt ki. A marhapörköltet főzők között a Tapolcai Borklub remekelt, második lett a MÁV Zrt. lelkes csapata, harmadik pedig a Batsányi János Gimnázium és Kollégium csoportja.

A zsűri szerint a Német Nemzetiségi Önkormányzat csapata főzte az idei megmérettetésen a második legjobb sertéspörköltet
Fotó: Tóth B. Zsuzsa / Napló

 

Különdíjat kapott a Paloznaki Borklub, amelynek vidám tagjait a helyi borklubtagok csábították el az eseményre, sikerrel. A Narancsapat ugyancsak különdíjat érdemelt, az abszolút győztes pedig a Pál utcai fiúk csapata lett idén. A hagyomány szerint az Ünnepi napok és borhét eseményeinek megnyitóján ad­ta át a polgármester a Tapolca város bora verseny győztesének jutalmát. A megmérettetésen a Varga Pincészet 2017-es évi olasz rizlingje, valamint a Hóbor Pince Irsai Olivér bora érdemelte ki a címet. Tapolca város borászának Borbély Tamást választották. Köszöntötték a Tapolca Város Sakk Szakosztálya (TVSE) csapatai országos ifjúsági csapatbajnokságon részt vett és aranyérmet szerzett U18-as korosztályának tagjait, Ács Mártont, Buzás Bertalant, Margl Rolandot, Juhász Juditot, akiknek köszönhetően a TVSE kapta a legeredményesebb szakosztály címet. Az U12-es korosztályból Bodó Boglárka első, Kasnya, Péter, Kötéljártó Áron, Tóth Csongor és Tóth Barnabás harmadik helyet szerzett, nekik is szólt a köszöntő, valamint mestereiknek és szüleiknek szintén.

A paloznaki borbarátok első ízben vettek részt a tapolcai ünnepi versenyen, a helyi borbarátok csábításának engedve
Fotó: Tóth B. Zsuzsa / Napló

 

A megnyitón adták át a Virágos Tapolcáért elismeréseket és a Tiszta otthon, rendes ház táblákat az arra érdemes ingatlanok tulajdonosainak. Az ünnepi napok eseményei augusztus 20-ig várták a vendégeket. Sajcz Gábor tangóharmonikán játszott, a gyerekeket várta a Zajongó zenekar, zenélt Piller Balázs és Babos Lajos, a Szabyest, a Mystery Gang, a Fonográf emlékzenekar, a Rock-Inger, az Ossian és a Palmetta. Volt táncház, musical- és nosztalgiaest Tóth Árpáddal. A 20-i ünnepségen fellépett a Batsányi Néptáncegyüttes, a Csobánc Népdalkör a tűzijáték előtt.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában