Várpalota

2018.08.15. 14:00

Párakapukkal és vízosztással védekeznek a kánikula ellen

A rekkenő hőségben a polgárőrség vizet osztott Várpalotán, az önkormányzat pedig párakapukat helyezett ki a városközpontban. Külön figyelnek ilyenkor a hajléktalanokra is, hiszen nagy veszélyben vannak ők is a forróság miatt.

Szabó Péter Dániel

A várpalotai családok nagy örömmel veszik igénybe a párakapukat a városközpontban Fotó: Szabó Péter Dániel

A korábbi évekhez hasonlóan a várpalotai önkormányzat ezúttal is párakapukat helyezett ki a városközpontban. Katona Csaba alpolgármester elmondta, lehetőségeikhez mérten minden fórumon felhívják a figyelmet a nagy meleg okozta veszélyekre. Különösen az idősebbeket viseli meg a hőség, ezért nekik azt javasolják, hogy – ha megoldható – csak a reggeli és az esti órákban tartózkodjanak a szabadban.

A város több pontján is ingyenesen osztott vizet a Várpalotai Polgárőrség. Csóti Tamásné, a polgárőrség tagja kérdésünkre elmondta, rendszeresek az ilyen jellegű akciók a szervezetnél. Télen a nagy hidegben meleg teát osztottak a gyermekeknek a játszóterek környékén, a hőségriadó alatt pedig egy-egy palack ásványvizet adnak a járókelőknek Várpalotán. – A hőségben kiemelten fontos a rendszeres folyadékpótlás, a kiszáradás veszélyeire az orvosok is felhívták a figyelmet az elmúlt napokban – jegyezte meg Csóti Tamásné.

Csupecz Péterné is kapott a polgárőrség által osztott ásványvízből a városközpontban. – A nagy melegben lehetőség szerint minél több vizet fogyasztunk, illetve lehetőségeinkhez mérten minél hűvösebben tartjuk a lakást, hogy könnyebben bírjuk a nagy meleget – mondta el a várpalotai asszony.

A várpalotai családok nagy örömmel veszik igénybe a párakapukat a városközpontban Fotó: Szabó Péter Dániel

A kánikulában külön figyelmet fordítanak a hajléktalanokra is, hiszen ők is komoly veszélynek vannak kitéve. A Magyar Vöröskereszt által üzemeltetett hajléktalanszállón napközben is hideg vizet, élelmet biztosítanak a fedél nélkülieknek, akik hűtött helyiségben is időzhetnek. Kárpáti Attila, a hajléktalanszálló vezetője elmondta, az intézményi ellátottak és az utcán élők körében is osztanak ilyen időben palackos vizet, de a folyamatos folyadék utánpótlásra is külön felhívják a nehéz sorsúak figyelmét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában