Költözik a jégpálya

2018.10.21. 14:00

A pápai Esterházy-kastély udvarán korizhatunk decembertől

A mostani téli szezonban a pápai Esterházy-kastély udvarán működik majd a városi korcsolyapálya, mely a tervek szerint december elsején nyit meg – amennyiben az időjárás engedi.

Polgár Tibor

Fotó: Polgár Tibor

Mint ismert, az új vásárcsarnok építése miatt a városi piac ideiglenesen a Fő térre költözött, és itt az árusok azt a területet is elfoglalták, ahol telente korcsolyapályát alakítanak ki. Ezért új helyszínt kellett választani a jégpályának, erre a célra az Esterházy-kastély udvara tökéletesen alkalmas – hangsúlyozta Boros Katalin, a jégpályát (és a kastélyt) működtető Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Tájékoztatása szerint egy hússzor negyven méteres mobil korcsolyapályát bérelnek, ugyanis ekkora létesítmény fér el úgy a kastélyudvaron a kiszolgálóegységekkel együtt, hogy megfeleljen az előírásoknak. Ez a méret kicsivel kisebb, mint a Fő téri, de ez is meghaladja egy normál jégpálya területét. Továbbra is érvényes lesz, hogy Pápán nagyobb felületen lehet majd korizni, mint a legtöbb településen, ahol van ilyen lehetőség.

A mobil jégpályát a kastély­udvar kőburkolatán alakítják ki, a palánkot pedig belefagyasztják a jégbe.

– Ugyanolyan vizes pályát bérelünk, mint amilyen a Fő téren volt, viszont szabályosabb alakja lesz, illetve bérelünk hozzá egy jégkarbantartó gépet, így kevesebb idő kell majd a jég készítéséhez és letisztításához. Átlátszó plexipalánkot rendeltünk, ezzel meg tudjuk őrizni a kastélyudvar különleges hangulatát is – fogalmazott Boros Katalin. A kiszolgálóegységeket úgy tervezik, hogy minél kevesebb legyen belőlük az udvaron.

Decembertől a pápai Esterházy-kastély udvara ad otthont a városi korcsolyapályának Fotó: Polgár Tibor

Az ügyvezető elmondta, ha az időjárás engedi, november végén megkezdik a mobil jégpálya összeállítását, amely a tervek szerint december elsejétől üzemel. A létesítményt bérbe adó cég szerint amennyiben nem fúj a szél, nem kell megvárni a fagyokat a pálya elindításához.

– Az időjárás az új helyszínen is hatással lesz a kor­cso­lya­pálya működésére, plusz 20 fokban itt sem lehet majd korcsolyázni. Ugyanakkor a kastélyépület három oldalról zárja az udvart, így ez a pálya szélvédettebb lesz, és várhatóan kisebb költséggel tudjuk fenntartani a jeget – jegyezte meg Boros Katalin. Kiemelte, a mobil korcsolyapályát plusz 15 fokig lehet működtetni, kivéve akkor, ha szakad az eső vagy a hó. Boros Katalin kitért arra is, hogy az Esterházy-kastély és a jégpálya párhuzamosan, zavartalanul tud működni egyszerre, utóbbi a tervek szerint február végéig várja majd a korizni vágyókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában