Már csak emlék a piac

2018.10.06. 07:00

Egy év múlva el kell készülnie az új pápai vásárcsarnoknak

Elbontották a régi, leromlott állapotú pápai piaccsarnokot, annak valamennyi épületét és aszfaltos területét. A közbeszerzési eljárás lezárulta után egy év áll majd a nyertes kivitelező rendelkezésére az új vásárcsarnok felépítéséhez.

Polgár Tibor

A régi pápai piac épületeinek már csak a helye van meg

Fotó: Polgár Tibor/Napló

Unger Tamás alpolgármester elmondta, a bontási munka a tervezetthez képest csaknem egy hónappal korábban elkészült. Mint ismert, a pápai önkormányzat 500 millió forint fejlesztési forrást nyert el a piacrekonstrukcióra a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) vonatkozó pályázatán.

A régi pápai piac épületeinek már csak a helye van meg Fotó: Polgár Tibor/Napló

A tervezői költségbecslés alapján ez a félmilliárd forint nem lesz elég a piactér teljes körű megújítására, ezért a város képviselő-testülete már korábban döntött arról, hogy többletkötelezettséget vállal a projekt sikeres megvalósításához. A hiányzó összeget hitelfelvételből szeretné finanszírozni a város, de ehhez kormányzati hozzájárulás is szükséges.

Unger Tamás megjegyezte, információik szerint hamarosan megérkezik a hivatalos, írásbeli értesítés az ezzel kapcsolatos támogató kormánydöntésről.

Rádi Róbert, a piactér-megújítási projektet koordináló Pápai Városfejlesztő Társaság Kft. ügyvezetője kifejtette, a következő nagy lépés a kivitelező kiválasztására szolgáló közbeszerzési eljárás lebonyolítása. Ennek során három céget meghívnak ajánlattételre, ugyanakkor nyilvánosan is megjelentetik a felhívást a beruházás elvégzésére, tehát bárki adhat ajánlatot a munka megvalósítására. – Itt a lehetőség a potenciális kivitelezők számára. Aki a legjobb ajánlatot adja, megfelelő referenciával rendelkezik, valamint megfelel a jogszabályokban előírt feltételeknek, elnyerheti az új pápai piac építési munkálatait – hangsúlyozta Rádi Róbert. Hozzátette, 45–60 napot vesz igénybe a közbeszerzési eljárás, ha ez eredményes lesz, megkezdődhet a kivitelezés. A szerződéskötés után egy év alatt fel kell építenie a vásárcsarnokot a kivitelezőnek.

Az új piac kiviteli terve közel 3200 négyzetméternyi terület kialakítását tartalmazza, ebből az épületekkel beépített, körbevett rész 1700 négyzetméter. Itt 500 négyzetméteren 12 darab, önálló vizesblokkal rendelkező, kétirányú értékesítésre alkalmas üzlethelyisé-

get hoznak létre. Emellett felépítenek egy közösségi kiszolgálóblokkot mosdókkal, raktárakkal, piacfelügyelői irodával, a 830 négyzetméter alapterületű csarnokrészben pedig 168 méter hosszúságban helyeznek el árusítópadokat és hat darab bokszot. A zárható fedett tér körül három oldalról pergolázott sétányt alakítanak ki, parkolókat létesítenek, és a tervek szerint zöldfal határolja majd a létesítményt. A beruházás többek között hozzájárul majd a helyi és a térségi gazdaság élénkítéséhez, valamint a mezőgazdasági termelés, a házi és a kisüzemi feldolgozás, kézművesség erősödéséhez.

Unger Tamás a városi piac ideiglenes helyszínével, a Fő térrel kapcsolatban úgy fogalmazott, az árusok megtalálták itt a helyüket, minden jel arra mutat, hogy a belváros szíve ideális, sikeres helyettesítő színtér lesz az új vásárcsarnok elkészültéig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában