2018.10.05. 11:00
Jövőnk záloga a lakosság környezettudatos gondolkodása
Háromnapos tagcsoport-konferenciát és küldöttgyűlést tartott a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) szeptember utolsó hétvégéjén a Pajtában.

Halmos Ábel, a Szent Mauríciusz-monostor perjele, Szalay Tímea, a Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület elnöke és Farkas István a bakonybéli rendezvényen
Fotó: Pesthy Márton/Napló
Szalay Tímea, a Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület elnöke a konferencia megnyitóján elmondta, annak, hogy az MTVSZ tagcsoport-konferenciáin rendszeresen legalább száz fő vesz részt, az az oka, hogy – a kiváló szakmai előadásokon túl – barátként tudnak egymáshoz kapcsolódni, egymással dolgozni a tagok. Ez pedig, úgy véli, rendkívül fontos ahhoz, hogy egy közösségként tudjanak az év hátralévő szakában együttműködni, együtt gondolkodni, valamint környezet- és természetvédelmi programokat megvalósítani.

Éger Ákos és Fidrich Róbert a konferencia első előadásaként az e-Figyelő programot mutatta be, mely elektronikai eszközeinknek – mobiltelefon, laptop, tablet – a környezeti és szociális hatásaira próbálja felhívni a figyelmet. Az e-Figyelő program elsősorban a lakosság tudatosabbá tételét célozza.
– Nap mint nap használjuk ezeket a különféle elektronikai eszközöket, ám a hátterükről kevés információval rendelkezünk. Pedig ezek a kütyük jelentős globális környezeti és társadalmi hatásokkal rendelkeznek. Nagyon fontos tudatosítani magunkban például azt, hogy ezen eszközök élete nem akkor kezdődik, mikor megvásároljuk őket, és nem ér véget azzal, hogy megunjuk vagy újra cseréljük őket. Mikor ezeknek a termékeknek az életútját vizsgáljuk, figyelembe kell venni már a legyártásukhoz és a csomagolásukhoz szükséges nyersanyagok kitermelését is, de fontosak az előállító üzemekben tapasztalható környezeti, társadalmi hatások. A gyártás során használt veszélyes anyagok révén sokszor ugyanis súlyos betegségeket kell elszenvedniük a készülékek előállítóinak, de a kész termékek is számos egészség- és környezetkárosító anyagot tartalmaznak, hívta fel a figyelmet Fidrich Róbert az e-Figyelő program által vizsgált néhány szempontra.
A hétvége során műhelymunkák keretében a fenntarthatóságra nevelés, a teremtésvédelem, természetvédelmi és mezőgazdasági programok témáját dolgozták fel a résztvevők, akik a konferencia folyamán éltek a környezet adta kirándulási lehetőségekkel is: vasárnap délelőtt az Odvaskő-barlanghoz, a Szentkúthoz, a Breuer László Oktatóközponthoz és a Köves-hegyi teraszkilátóhoz látogattak el, de a Szent Mauríciusz-monostort is megtekintették.