Csábító lehetőségek

2019.02.08. 11:30

Átvehették diplomájukat a gazdaságtudományi kar végzős hallgatói

A diplomaátadó ünnepélyen valamennyi résztvevő közös sikerét ünnepelhetjük – emelte ki beszédében csütörtökön a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának diplomaátadóján Gelencsér András rektor.

Juhász-Léhi István

Fotó: Penovác Károly/Napló

A munkaerőpiac éhsége csillapíthatatlannak látszik, így a végzősök tucatnyi csábító álláslehetőség közül válogathatnak, állapította meg. Az egyetemi vezető szerint a körülöttünk zajló folyamatok rákényszerítenek minket az élethosszig való tanulásra. – Nálunk megszerezhették diplomájukat, és mögötte a komoly szakmai ismeretek, siker­élmény és egészséges önbizalom elegyét. Olyan lehetőséget adunk a kezükbe, ami megnyitja az utat választott hivatásukban, de egyben értelmiségiként komoly felelősséget is ró önökre – szólt a végzősökhöz Gelencsér András.

 

Simon Attila címzetes egyetemi docens ünnepi mondandójában azt kérdezte: mi áll az innováció mögött? A válasz: az ember. – Tradíció és innováció, ezek egyensúlyát kell megtalálni. Cél kell hogy legyen a stílusteremtő innováció, ne mi kövessünk másokat, hanem mások kövessenek minket – mondta.

Fehérvölgyi Beáta dékán arról beszélt: nemcsak az embereknek, hanem a szervezeteknek is bátorságra van ahhoz szükségük, hogy kilépjenek a megszokott dolgokból, hogy ne akarjanak az egyformaság tengerében elbújni. Szót ejtett a jó vezetővé válásról is, ami hosszú folyamat: – Két esetben kell kitekinteni magunkból: egyszer ki kell nézni az ablakon és meg kell nézni a környezetet, ahol vagyunk, és azt, hogy mások mit csinálnak. A másik pedig egy őszinte szembenézés magunkkal, amikor azt kell tudnunk, hogy milyenek vagyunk, mit tudunk, mire vagyunk képesek.

Az ünnepség részeként több elismerést is átadtak. Pro Universitate Pannonica emlék­érem Arany fokozata kitüntetést vehetett át Lőrincz Katalin docens, dékánhelyettes, míg Sebestyén Attila-emlékéremben részesült Kővári Edit Mária docens.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában