Erőfeszítés, aggodalom, megnyugvás és öröm

2019.06.22. 07:00

A tanévet és egy korszakot is lezártak életükben – Veszprémben is elballagtak a diákok

Léggömbök, virágok, sírás, ölelések. Tömeg, hőség, meghatódás, búcsú. Pénteken késő délután tartotta ballagási és évzáró ünnepségét a veszprémi Dózsa György Általános Iskola.

Juhász-Léhi István

Fotó: Penovác Károly/Napló

Kantor Kamilla 7/a osztályos tanuló felelevenítette, hogy minden ballagó fiatalban él egy kép az első napokról, az első lépésekről a mára jól ismert iskoláról. Arra kérte a társakat, hogy ha végigjárják a sulit, jegyezzenek meg minden részletet, amelyek sok-sok emlék helyszínei voltak.

A nyolcadikosok „hangján” szólt ezután Szabó Zsófia (8/c), aki azzal kezdte: élete egyik legnehezebb feladatának bizonyult megírni a ballagási beszédet. Az elmúlt nyolc év rengeteg meglepetéssel, programmal és sok feladattal járt. Ez a nyári szünet nem lesz ugyanolyan, mint többi, emelte ki. Örömmel mondta, hogy ha bármilyen segítségre lenne szükségük, az iskola kapui mindig nyitva lesznek számukra. – A búcsú mindig szomorkás, de vigasztaljon minket, hogy egy új iskola új barátokkal és lehetőségekkel vár minket – mondta búcsúszavaiban Zsófia.

Lengyel Károly igazgató bocsátotta útjára a ballagókat, lezárva az idei tanévet. Az intézményvezető a közös munkát, az erőfeszítést, az aggodalmat, a megnyugvást, az örömet és vidámságot emelte ki legelőször a most befejeződő tanév kapcsán.

Az alsó tagozatosok is elbúcsúztak a ballagó nyolcadikosoktól. A Dózsa-iskolában a diákok jól teljesítettek: 4,2 az idei tanulmányi átlaguk
Fotó: Penovác Károly/Napló

Idén is büszke a Dózsa közössége 71 kitűnő bizonyítványú tanulójára, de azokra is, akik különböző sport-, tanulmányi vagy művészeti versenyen bemutatkozva öregbítették az iskola hírnevét. Elhangzott: a Dózsa-iskolában a diákok jól teljesítettek, hiszen 4,2-es az idei iskolaátlag.

– Ez a szép eredmény nem jöhetett volna létre nélkületek, sem tanítóitok, sem tanáraitok nélkül, sem a szüleitek gondoskodó odafigyelése nélkül – jelentette ki Lengyel Károly. Érdekes tényt is megosztott a direktor a közönséggel: ugyanis van olyan dózsás család, amely már 3., 4., sőt az 5. generáción keresztül tiszteli meg bizalmával az iskolát. De kiderült az is, hogy az intézmény alapításának 80. évfordulójára készül jövőre, ezért családi fotókat kért ezúton is az iskolavezető.

A most ballagó dózsások közül a következő tanévet 16-an gimnáziumban, 29-en szakgimnáziumban és ketten szakközépiskolában folytatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában