figyelmeztetés az illetékeseknek

2019.09.17. 09:48

Félpályás útlezárással tüntetnek a szeméttelep bezárásáért Veszprémben

Balatonfűzfő után Veszprémben is demonstrálnak a királyszentistváni szeméttelep bezárásáért.

Horváth Virág

Fotó: Horváth Virág/Napló

Kedden reggel nyolc óta tart a demonstráció a Budapest út Kossuth iskola előtti szakaszán, az előzetes tervek szerint 17 óráig tart majd a megmozdulás.

Fotó: Horváth Virág/Napló

- A mostani félpályás útzár egy újabb figyelmeztetés az illetékeseknek, és amennyiben nem kapunk konkrétumokat a bezárásról, úgy abban az esetben a következő héttől egy hónapra kérjük meg az engedélyt a rendőrségtől, de egyszerre már több helyszínre Veszprém belterületére, ezzel komoly fennakadásokat okozva a város közlekedésben – mondta el Soós Gábor, a tüntetés egyik szervezője.

A tüntetők a veszprémiek türelmét kérik.

____________________________________________________________________________________________________________

Közlemény

Az eseményekkel párhuzamosan Czaun János, az Észak-balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék Kezelési Önkormányzati Társulás elnöke az alábbi közleményt juttatta el lapunkhoz: ,,Sajnálom, hogy a mai civil demonstrációra a Katanics Sándor és Hartmann Ferenc nevével fémjelzett veszprémi ellenzék ilyen hamar rátelepedett. Ezzel megtévesztették a demonstrálókat és a veszprémieket egyaránt. Különösképpen furcsa ez annak fényében, hogy a demonstrálók által bezáratni kívánt királyszent­istváni hulladékfeldolgozó elhelyezéséről szóló adásvételi szerződést maga Hartmann Ferenc, a szocialisták helyi elnöke írta alá évekkel ezelőtt. Így fordul meg a világ a baloldalon és hagyják figyelmen kívül a veszprémi szocialista politikusok pár év elteltével korábbi saját döntéseiket. Mindezt kizárólag a hataloméhségük és a jobboldal lejáratása érdekében, ahogy a mai civil demonstráción is történt.”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában