Közösségépítő tradíció

2019.10.07. 07:00

Dobszóval, tánccal hívták a lakókat a várpalotai szüreti felvonulásra

Idén is megtartották szüreti felvonulásukat és mulatságukat a Felsővárosi Hagyományőrzők.

Szabó Péter Dániel

A gyermekek megismerkedhettek a szőlődarálással és -préseléssel is

Fotó: Szabó Péter Dániel

A városrészt bejáró vidám menet a megszokott útvonalon, a megállókban a Cserregő Néptáncegyüttes műsorával hívogatta a felsővárosiakat a kvártélyház udvarára, ahol a Várpalotai Badacsonyi Kertművelő Egyesület elnöke, Kiss János avatta be a legifjabbakat a szőlődarálás és -préselés tudományába.

Szép tradíció a Felsővárosban a szüreti felvonulás, amelyet idén is a városrész hagyományőrzői szerveztek meg. A kvártélyháztól indult a vidám menet, hogy megszokott útvonal bejárásával, a beiktatott megállóhelyeken népzenével, a Cserregő Néptáncegyüttes táncosaival és a kisbíró dobszavával hívogassa a városrészben élőket a programra.

– A felvonulás során körbementünk az egykori történelmi Felsőváros utcáin. Négy helyszínen megálltunk, a táncosok produkciója után pogácsával, borral kínáltuk az embereket. Nagyon örülök annak, hogy sikerült hagyományt teremteni a városrészben a szüreti felvonulással és mulatsággal.

A gyermekek megismerkedhettek a szőlődarálással és -préseléssel is
Fotó: Szabó Péter Dániel

Hiszem, hogy kiváló közösségépítő erővel bírnak az ilyen hagyományőrző rendezvények, ahol több generáció tud együtt szórakozni és kikapcsolódni – mondta el kérdésünkre Antal László főszervező, a Felsőváros önkormányzati képviselője, aki külön köszönetet mondott a Felsővárosi Hagyományőrzőknek, a Cserregő Néptáncegyüttesnek, Tollas Magornak, Kis Jánosnak, Droppil Tibornak, valamint minden cégnek és magánszemélynek, aki munkájával aktívan segítette a szüreti mulatság megrendezését.

A menetet idén is a Várpalotai Badacsonyi Kertművelő Egyesület elnöke, Kiss János fogadta a kvártélyház udvarán. A szintén hagyományosnak számító lilahagymás zsíros kenyér mellé várpalotai bort kóstoltak a résztvevők, a gyerekek pedig megízlelhették a saját préselésű mustot.

Akik kedvet kaptak a testmozgáshoz, bekapcsolódhattak a Cserregő Néptáncegyüttes táncosainak bemutatójába, amihez a Sodorka együttes húzta a talpalávalót, vagy együtt énekelhettek a tangóharmonikán játszó id. Droppil Tiborral.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában