A nők, asszonyok a gyülekezetek motorjai

2019.10.25. 17:39

Dunántúli Kerületi Nőszövetségi találkozó Pápán

A Dunántúli Kerületi Nőszövetség jubileumán hálát adtak a református gyülekezetek nő- és asszonytagjaiért, rendszeres kegyességgel végzett szolgálatukért.

Laskovics Márió

A pápai református ótemplomban megvalósult nőszövetségi találkozón hazai és határon túli csoportok is részt vettek

Fotó: Laskovics Márió/Napló

A Dunántúli Kerületi Nőszövetség huszonöt éve történt újjáalakulása alkalmából találkozót szerveztek a közelmúltban a pápai református ótemplomban, melyen több mint kétszázan vettek részt, többek között a Felvidékről, a Tiszántúlról, a Királyhágómellékről.

Jobbról az első sorban Steinbach József püspök és P. Tóthné Szakács Zita nőszövetségi elnök
Fotó: Laskovics Márió/Napló

P. Tóthné Szakács Zita, a Magyarországi Református Nőszövetség, és a Dunántúli Kerületi Nőszövetség elnöke felidézte, a II. világháború után megszűnt, majd a rendszerváltást követően éledt újra a szervezet. Jelenleg tizennégy gyülekezetben működik nőszövetség, több mint 330 taggal.

– A nőszövetségi csoportok a gyülekezeti élet résztvevői, a presbitérium és a lelkészek munkájának segítői. Fontos, hogy ne egy zárt közösség legyen ez, hanem együttműködő és támogató. Az asszonyok szívesen látogatják az időseket, betegeket, felkeresik a konfirmandusokat, a megkeresztelt gyerekek családjait, valamint „beszeretik” a periférián élőket a gyülekezetbe – nyilatkozta.

Több mint kétszáz résztvevővel tartották meg a hálaadó nőszövetségi találkozót
Fotó: Laskovics Márió/Napló

Németh Tamásné Schédl Tímea református lelkipásztor, a 2001 óta működő Pápai Nőszövetség elnöke elmondta, a huszonhét tagú csoport aktív alappillére a gyülekezetnek. Mint mondta, az istentiszteleteken való részvételen túl a szeretetvendégségeket bonyolítják le, az idős, ágyhoz kötött asszonytestvéreket látogatják, fiatalokat toboroznak.

A pápai református ótemplomban megvalósult nőszövetségi találkozón hazai és határon túli csoportok is részt vettek Fotó: Laskovics Márió/Napló

Steinbach József, a Dunántúli Egyházkerület püspöke a hitben bővelkedő szeretetről szóló igehirdetésében kiemelte, a nők, asszonyok a hűséges szolgálatukkal, rendszeres kegyességükkel példát, szilárd hitet, stabilitást mutatnak. Ők a gyülekezetek motorjai, akik a maguk helyén, a házasságban, a családban, az egyházban hiteles hittel végzik missziójukat, szeretetszolgálatukat.

A hálaadó istentisztelet után köszöntők, előadások, múzeumbejárás, könyvajánló színesítette a programot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában