helyi történelem

2019.10.02. 16:00

Helytörténeti előadás Veszprémben: Szent Tamás falvától az Óváros térig

A közelmúltban tartotta meg soron következő helytörténeti előadását a Cserháti Társaskör az Agóra Veszprém Kulturális Központban.

Horváth Virág

2019.09.18. Veszprém, Veszprém-Cserháti Társaskör szervezésében helytörténeti előadás "Szent Tamás falvától az Óváros térig" címmel. Dr. Csiszár Miklós az előadó. Fotó: Balogh Ákos BA Veszprém Megyei NAPLÓ

Fotó: Balogh Ákos

A Szent Tamás falvától az Óváros térig című előadásban a mai belváros arculatának változását, kialakulását képanyaggal illusztrálva mutatta be a mai Óváros téren keresztül a Gizella- és Bél Mátyás-díjas Csiszár Miklós.

- Ahogy az ember életében permanensen változnak a dolgok, ennek a térnek a szerkezete, megjelenése, funkciója, megjelenése is folyamatosan változott az évszázadok során – kezdte előadását Csiszár Miklós. Az előadásban az érdeklődők megtekinthettek egy hagyományos középkori települési vázlatot, ami az 1969-ben megjelent Magyarország régészeti topográfiája című kötetben jelent meg. Ezen a térképen a hagyományos településrészeket fedezhették fel. Megtudtuk, a Honfoglalás után, sőt, már 1000 környékén is, amikor a veszprémi püspökséget megalapították, apró, kis résztelepülések voltak a városban, a Várhegy környékén. Ide datálják, hogy itt terült el Szent Tamás falva a Vártól és a Benedek-hegytől északra.

A Cserháti Társaskör legutóbbi helytörténeti előadását Csiszár Miklós tartotta meg
Fotó: Balogh Ákos/Napló

A Korai magyar történeti lexikonban megjelent 13-14. századi veszprémi térképen már Szent Tamás-szegként szerepel, így keresztelték el ezt a városrészt.

- A káptalani levéltár gazdagabb irat-anyagában adománylevelek, adásvételi szerződések, végrendeletek szerepeltek, és Solymosi László ezeket átnézve arra a végeredményre jutott, hogy Szent Tamás falva nem a Benedek-hegytől északra elterülő rész volt, hanem a Váralja rész, az a rész, ahol ma az Óváros tér van. Ez a megállapítás először 2000-ben jelent meg – tette hozzá Csiszár Miklós.

Fotó: Balogh Ákos/Napló

Az előadás során nemcsak az Óváros tér korábbi neveiről tudhattunk meg újdonságokat, de kiderült, lovaskocsival több irányból is megközelíthető volt a tér, a pékség egykor cipőbolt volt, Ferenc József is vendégeskedett itt, a tér közepén álló ici-pici házikónak a pincéjében pedig Csermák Antal, Veszprém jeles zeneszerzője lakott életének utolsó évében, és a sajnálatos katonai történetek sem maradhattak ki a Cserháti Társaskör által szervezett helytörténeti előadásból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában