megbecsülés és egészség

2019.11.08. 07:00

Megyei rendezvényen köszöntötték az időseket Alsóörsön

Nem volt számítógép, mobiltelefon és csoportterápia, de létezett család, együtt voltak szülők és gyerekek, volt tisztelet és udvariasság mások iránt, utalt egy történettel a megjelentek fiatal korára Vörösmarty Éva, a megyei közgyűlés alelnöke Alsóörsön, az idősek napja megyei rendezvényén csütörtökön. Hebling Zsolt idősbarát polgármester díjat kapott.

Kovács Erika

20191107 Slsóörs Megyei idősek napja Vörösmarti Éva elismeréseket ad át a kiemelkedő tevékenységet folytató nyugdíjasoknak Káldi Géza Fotó Penovác Károly PK Veszprém Megyei Napló

Fotó: Fotó: Penovác Károly Veszprém Megyei Napló

Paulics István, a Nyugdíjasok Életet az Éveknek Veszprém Megyei Egyesülete elnöke köszöntője után óriási megtiszteltetésnek nevezte Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere, hogy náluk rendezik meg az idősek megyei ünnepségét, majd köszönettel szólt a jelenlévőknek az életért, a nevelésért, a jó példáért, a kemény, becsületes munkáért, illetve azért, hogy önzetlenül megteremtették a mai világot, felépítették szeretett megyénket, amelyben kényelmesebb körülményeket biztosítottak. Mindemellett az idősek értéket teremtettek, átadták a hagyományokat, irányt mutattak a jövőben, egymás iránti tiszteletre, megbecsülésre tanítottak. – Mindezt továbbra is adják át számunkra, valamennyire nagy szükségünk van – fogalmazott a polgármester.

Vörösmarty Éva, a megyei közgyűlési alelnöke egy hatvanéves nagypapáról és unokájáról szóló történetet idézve arról beszélt, hogy a mai digitális világban, és a szuperszonikus gépek, az instant ételek korában már ismeretlen egyebek mellett az évtizedekkel ezelőtt még jellemző udvariasság, tisztelet, szeretet, a család, a házasság méltósága. A történet csattanóját adta, amikor a nagypapa megkérdezte unokáját, hogy szerinte ő most hány éves, a gyerek pedig azt mondta, úgy kétszáz! Az alelnök kiemelte, az idősek feladata, küldetése, hogy az említett értékeket átadják az utókornak, mert a fiatalok így jobb emberek lehetnek. Demeter Ferenc, a Veszprém Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetségének elnöke úgy vélekedett, ha egy társadalom megbecsüli az időseket, azzal önmagára is gondol. Majd felidézte a hozzá hasonlók fiatalkorát, amikor sok mindent át- és túléltek, küzdöttek, keményen dolgoztak, országot építettek. – A boldog öregkorhoz pedig egészségre, megbecsülésre, tiszteletre, anyagi biztonságra van szükség – mondta.

A köszöntők után a nyugdíjasok népdalokkal, verssel ajándékozták meg a közönséget, majd Hebling Zsolt idősbarát polgármester elismerést vett át Paulics István elnöktől, a díjat az egyesület alapította. A szónokok több szépkorúnak is elismerést adtak át, a veszprémi Bodnár Istvánnénak és Baranyai Sándornénak, az ajkai Káldi Gézának és a tapolcai Nyakas Lászlónak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában