A szakember szerint a jó házasságon dolgozni kell

– A világ legelfogadottabb együttélési formája a házasság. Mondhatnánk, hogy a társadalom alapját képezi a férfi és nő között köttetett házasság, vagyis életünk egyik legkardinálisabb döntése. Elhatározása annak, hogy kivel kívánjuk megosztani a sorsunkat és a hálószobánkat, kivel alapítunk családot és kivel éljük le az életet holtomiglan-holtáiglan. Mégsem oktatják az iskolában, vagy kérik számon az ember lányát, fiát, hogy alkalmas-e az effajta társas viszonyra.

A szerelmesek még a rózsaszín köd állapotában hoznak egy döntést, miszerint együtt kívánnak megöregedni. Lázasan szervezik az esküvőjüket, aztán a boldogságkapun átlépve megérkeznek abba a szeretetszövetségbe, amit házasságnak hívnak. Eleinte tapogatóznak a sötétben, aztán rutinból cselekednek. Mivel a menyegzőn csak annak áldásait érzékelik, sejtésük sincs arról, hogy mire kell felkészülniük, és valójában milyen lesz a mindennapi házasság. Autodidakta módon vagy a szülői minta mentén haladnak az úton, kisebb-nagyobb sikerrel. Aztán családot alapítanak, hitelt vesznek fel, másodállást vállalnak, és szépen sorjában jönnek a nehézségek. Rosszabb esetben a betegségek, vagy ha elmérgesedik a helyzet, a végrehajtó.

Magyarországon 2019-ben 104 000 alkalommal hangzott el a boldogító igen, vagyis több mint 52 079 ember döntött a házasság mellett. Az egyre komplexebb családtámogatási intézkedések egyértelműen motiválják a fiatalokat a házasságkötésre. Mindez jó hír volna, ha nemcsak a kedvezményes hitelek csábítanák a jegyeseket, hanem a sírig tartó szerelem is – mondja a szakember.

Hogy miért látja ennyire negatívan a helyzetet, arra azt feleli, hogy azért, mert a nyugati társadalmakban a válások száma dinamikusan emelkedik, ezzel együtt gyakori az egyházi házasságkötés hiánya. Vagyis a párok nem vesznek részt az egykor „kötelező” jegyesoktatáson. – Pedig milyen zseniális találmány is ez. Hiszen tényleg nem tudhatjuk, mi az, ami vár ránk a nászút után, a házasságban 5–10–35 év múlva.

Azt gondoljuk, hogy a házasság egy egyszer elérhető állapot, amit az esküvőn jól megünneplünk, aztán szépen hagyjuk az egészet, és azt várjuk, hogy, mint egy önműködő gépezet, automatikusan üzemel a házasságunk. Pedig ha egy kicsit tudatosabbak lennénk és ki tudnánk szakadni a fogyasztói társadalomból, akkor tisztán láthatnánk, hogy a házastársunk nem egyfajta „termék”. Akit egyszerűbb eldobni, kicserélni, lecserélni, pótolni, mert nem működik – vagy nem úgy funkcionál, ahogy az nekünk jó –, mint megjavítani. Ahogy az autónkat időnként el kell vinni szervizbe, úgy a házasságunk műszerfalán is néha villog egy-egy lámpa, hibát jelezve. És ez nem azt jelenti, hogy nem működik az autónk, csak azt, hogy valamire figyelmet kell fordítani. Valamit meg kell javítani.

Hiszen a házasságnak is van egyfajta dinamikája. Vannak alapelvei, szakaszai, nehezebb időszakai. Amiket ha tudatosan, előre tekintően ismerünk, sokkal jobban megértjük, hogy mi az, ami történik velünk. Ha megismerjük saját és társunk szeretetnyelvét, ha fenn tudunk tartani egy éber jelenlétet. Ha minőségi és rendszeres kommunikációt folytatunk. Ha őszinték vagyunk egymással. Ha nem játsz­mát és szerepeket játszunk. Ha néha nagyvonalúak vagyunk és megbocsátunk. Ha tudatosak vagyunk és folyamatosan dobunk arra a bizonyos tűzre, akkor lehet, hogy sokkal nagyobb sikerre visszük a kapcsolatunkat. Hiszen a boldog házasság felé vezető út nem rögös, csak munkás. Ha hajlandók vagyunk megdolgozni érte, tényleg az élet hetedik szentsége lehet ez a fajta életközösség.