2020.02.27. 07:00
Hadifogságról szóló előadást látogathattak az érdeklődők Veszprémben
Századik rendezvényét tartotta a napokban a Magyar Vidék Országos 56-os Szervezet.
Fotó: Balogh Ákos
Pintér Kornél, a szervezet elnöke a jubileum alkalmából virággal köszöntötte az előadót, Kovácsné Sarok Évát, akinek írói neve Jankovics Éva. A szerző az édesapja, Sarok István naplói alapján Az ötödik napon címmel írt regényt, míg Sarok István hadifogságban eltöltött időszakáról Radó Gyula Apám emléke – Görnyedtem grúz Gulágon címmel készített dokumentumfilmet.
Kovácsné Sarok Éva kérdésünkre elmondta, édesapja négy évet töltött szovjet hadifogságban, amelyről hazatérése után több évvel készített naplót. A bajai származású Sarok István 1944 májusában Szombathelynél harcolt, hadtestüket azonban a Vörös Hadsereg körbekerítette, majd a foglyul ejtett katonákat egy grúziai táborba szállították. A foglyok tizennyolc napig tartó vonatút után érkeztek meg Rusztaviba, ahol embertelen körülmények fogadták őket. A lágerben több tízezer foglyot dolgoztattak mindenféle nációból, a raboknak egy ipartelepet kellett felépíteniük. Sarok Istvánról két évig semmit sem tudott a családja, mert addig nem írhatott haza. A munkatáborból hazatérőket a szovjetek ellenségeiként fogadták, jelentős részük nem kaphatott munkát.
Sarok Istvánnak barátja segített, aki egy bajai vállalatnál volt főgépész, lakatosként és művezetőként dolgozott nyugdíjazásáig, ismertette Kovácsné Sarok Éva, aki azt is elmondta, édesapja hazatérése után évekig nem beszélhetett arról, hol járt és mit tapasztalt.