Bem József megyei matematikaverseny

2020.02.24. 11:00

Idén 25. alkalommal mérték össze matektudásukat a megyei fiatalok

Immár 25. alkalommal rendezték meg a Bem József megyei matematikaversenyt. A kétfordulós megmérettetésen a versenyző gyerekek először a körzeti fordulóban mérték össze tudásukat, majd ezen eredmények alapján kategóriánként (2–8. évfolyam) a legjobb 30 tanuló jutott a döntőbe.

Juhász-Léhi István

A győztes diákok az elismerő oklevéllel

Fotó: Penovác Károly/Napló

Halmay Gábor önkormányzati képviselő ünnepi köszöntőjében gratulált a negyedszázados versenyhez, kiemelte, hogy örömteli, ha a diákok kiemelkedően tehetségesek és együtt maradandót alkotnak. Nagyon fontos, hogy már ebben a korban megkapják a gyerekek ezt a fajta tudást, fogalmazott.

– Amióta 1996-ban útjára indítottuk ezt a versenyt, azóta sok minden megváltozott. Változott a verseny kiírása, a feladatsorok és a szempontsorok is – ezt már Horváth Szilárd, az iskolaigazgató mondta. – A legnagyobb változás 2014-ben történt, amíg az addig városi versenyből megyei viadal lett. Két dolog azonban a kezdetektől állandó: az egyik, hogy egykor az volt a cél, hogy a tantárgyat népszerűsítsük, a másik pedig az, hogy segítsük a tehetséges gyerekek megmérettetését.

Az intézményvezető meg­ítélése szerint egy rendezvény akkor válik igazán sikeressé, ha az nem egyszeri, hanem folyamatos.

Számokban: 1996 óta közel 15 ezer diák mérte össze tudását. Idén a megye 11 településének 31 iskolájából 852 tanuló nevezett, ami a verseny történetének legmagasabb létszáma. A lebonyolításban nem történt változás, kétfordulós volt a matekverseny a megye több településén, majd a legjobb 30 diák került a döntőbe. Érdekes tény az is, hogy a 30 diák kategóriánként, összesen 27 iskola képviseletében nyert a megyei döntőre jogot, tudtuk meg Horváth Szilárdtól.

A győztes diákok az elismerő oklevéllel
Fotó: Penovác Károly/Napló

A versenyt a díjátadó zárta, ahol évfolyamonként az 1–10. helyezett tanuló és a felkészítő pedagógusok elismerésére került sor.

A matematikaverseny győztesei

2. évfolyam: Bacher Ádám (Veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola, felkészítő: Moravetz Andrea), 3. évfolyam: Dömény Liliána (Veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola, felkészítő: Csunyiné László Judit), 4. évfolyam: Ondró Máté (Veszprémi Dózsa György Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, felkészítő: Gálné Gacsal Erika), 5. évfolyam: Ladányi Száva (Veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola, felkészítő: Horváth Szilárdné), 6. évfolyam: Kertész Péter (Hriszto Botev Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, felkészítő: Décsy Dóra), 7. évfolyam: Széplaki Zéta (Veszprémi Kossuth Lajos Általános Iskola, felkészítő: Nagyné Czaun Marianna és Somogyi Tímea), 8. évfolyam: Mód Péter Tamás (Veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola, felkészítő: Nagyné Völgyi Ildikó)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában