tönkretette az UV-sugárzás

2020.07.16. 07:00

Megújult Doba László őrnagy emlékhelye Ugodon

Felújította Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület Doba László őrnagy, vadászpilóta ugodi emlékhelyét.

Balogh Ákos

Fotó: Balogh Ákos/Napló

Az emlékhelyet még 2014-ben az egyesület páratlan bajtársi és civil összefogással hozta létre a település közelében, 1964. február 12-én éjszaka, 22 óra 05 perckor, a 213-as oldalszámú MiG-21-es vadászrepülőgéppel balesetet szenvedő és elhunyt Doba László őrnagy emlékére.

Fotó: Balogh Ákos/Napló

Soós Tamás és Présinger Tamás, Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület tagjai érdeklődésünkre elmondták, a felújításra azért volt szükség, mert a MiG-21-es repülőgép stabilizátorából kialakított emlékmű festését erősen tönkretette az UV-sugárzás.

- Három héttel ezelőtt szereltük le a stabilizátort az emlékműről, és Kecelre, az egyesület bázisára szállítottuk, ahol festő szakembereink segítségével újrafestettük az alapoktól kezdve a feliratokon át, gyakorlatilag az egészet, és UV-álló lakkozással is elláttuk az időtállóság végett – mesélte Soós Tamás.

- Sajnos nincs olyan jó minőségű festék, ami örök életű lenne, ezért időről időre foglalkoznunk kell az általunk felállított emlékművekkel, de ezt kötelességünknek érezzük – tette hozzá Présinger Tamás.

Fotó: Balogh Ákos/Napló

Vörös Tibor, Ugod polgármestere is megtekintette a felújított emlékművet, és köszönetét fejezte ki az egyesületnek. A polgármester a Naplónak elmondta, a település központjában lévő emlékmű környezetét folyamatosan parkosítják és rendben tartják, az erre járó turisták és helybéliek is rendszeresen megállnak itt és érdeklődnek az 56 évvel ezelőtt történt szerencsétlenségről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában