felszínre hozzák a kulturális múlt értékeit

2020.08.26. 11:30

Új szobrok kerültek a balatonalmádi Panteonba

Sok művészetpártoló gyűlt össze az egészségház melletti parkban, ahol a városhoz köthető jelentős személyiségek Panteonja épül. Most két új alkotást, Kompolthy Jób világutazó és Vajkai Aurél egykori múzeumigazgató mellszobrát helyezték itt el, az előbbi Beretvás Csanád, az utóbbi Major Janka alkotása.

Sági Ági

Fotó: Sági Ági/Napló

– A P-Art Alapítvány 2013 óta a város esztétikai és művészi arculatának kialakításán dolgozik. Fő célkitűzése a turisztikai látványosságon keresztül a kulturális múlt értékeinek felszínre hozása, valamint a kortárs művészet nemzetközi és hazai vérkeringésbe beépülése – mondta el a Panteont létrehozó P-Art Alapítványról Veszeli Annamária, a rendezvény háziasszonya.

A két új szobrot Óvári Ferenc és Véghely Dezső szobra mellé helyezték el.

– Vajkai Aurél orvos, etnográfus, a történettudomány, a néprajz kandidátusa volt. Tehetségesen hegedült, rajzolt, fényképezett. Karmester vagy csillagász szeretett volna lenni, aztán mégis orvosi diplomát szerzett. Önálló néprajzi kutatásokat kezdett: járt gyalog, kerékpárral, motorbiciklivel, mindenhol megfordult, ahol néprajzi értékek felfedezésének esélyét látta. 1937-ben kapott igazán kedvére való állást, a Veszprémi Múzeumban. Ekkor került kapcsolatba a Balatonnal. Később dolgozott Erdélyben, Budapesten, 1949-ben került vissza múzeumigazgatóként Veszprémbe, és 1965-ös nyugdíjazásáig itt dolgozott – elevenítette fel Vajkai Aurél alakját Gaál Zoltán egyetemi tanár, a rendezvény szónoka.

Elmondta, hogy a veszprémi munkája alatt Vajkai már Almádiba költözött, és innen járt néprajzi felderítő utakra, lakásában valóságos múzeum alakult ki. Gyűjtőútjai után mindig lesétált a tóhoz, és többször leírta, hogy kétszer nem látta ugyanolyannak a tavat. Balatonalmádi közéletében tanácstagként vett részt, impulzív véleményével mindig kereste az igazságot. Elismert ember volt, az adott kor prominens szellemi ereje látogatta. 1984-ben hunyt el, nagy értékű gyűjteményét a Laczkó Dezső Múzeumban lehet megtekinteni. A bronz emlékszobor Major Janka szobrászművész alkotása, a talpazatot Hárskuti István készítette.

A másik mellszobor Kompolthy Jóbról készült, akit már 21 évesen hosszújáratú tengerészkapitánynak neveztek ki, ő volt a legfiatalabb ebben a tisztségben. Tizenegy nyelven beszélt, és mandarinul is megtanult. Kalandos élete volt, több világ körüli út és hosszabb kínai tartózkodás után tért vissza Almádiba. A róla készült süttői mészkő szobrot Beretvás Csanád szobrászművész készítette, a talapzat Hárs­kuti István munkája.

A két szobrot Kepli Lajos polgármester és Boros Szilvia, a P-Art Alapítvány kuratóriumi elnöke leplezte le.

Az almádi rendezvényen Gulyás Anna, a HolddalaNap Zenekar énekese működött közre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában