egy nap 19. század

2020.09.27. 20:00

Romantikus reformkori időutazás Balatonfüreden

Balatonfüred a virágkorát élte, és talán legszebb időszaka volt a reformkor, amelynek sokat köszönhetett az egész ország is, fogalmazott Bóka István polgármester a 15. Romantikus reformkor című rendezvénysorozat apropóján. A rendkívül gazdag programot a Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft., a balatonfüredi Reformkori Hagyományőrzők Társasága, az önkormányzat és a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület szervezte meg szeptember 25-27. között.

Kovács Erika

Forrás: balatonfured.hu

Örömmel szólt Bóka István polgármester arról, hogy meg tudták szervezni az időutazást, de a körülményekre való tekintettel a korábbinál jóval szerényebben, nem fesztivál hangulatban, és külön figyelve az egészségügyi biztonságra.

Kiemelte, pezsgő szellemi és kulturális élet jellemezte Balatonfüredet 1825 és 1848 között, amit nem véletlenül, reformkornak nevez a történelem. Számos híresség megfordult a balatoni településen, mások mellett Jókai Mór, Blaha Lujza, Széchenyi István, és ott élt, dolgozott, alkotott, sőt, volt, aki villát is vásárolt Füreden.

Gyönyörű viseletben vonultak végig a hagyományőrzők Füred utcáin Fotó: Kis Virág

Böröcz István, a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület elnöke köszöntőjében arról beszélt, hogy az említett történelmi időszakot elevenítik fel évente egyszer a látványos programokkal. Ezt még a Reformkori Hagyományőrzők Társasága kezdeményezte, amit 2005-ben Schindele Györgyné alapított. Az elnök megemlékezett a nemrég elhunyt gróf Bethlen Istvánról, aki kezdettől fővédnökként a reformkori programok mellé állt.

Schindele Györgyné, a Reformkori Hagyományőrzők Társasága alapítója, az időutazás ötletgazdája a férfével együtt minden évben részt vesz a látványos felvonuláson Balatonfüreden Fotó: balatonfured.hu

A látványos reformkori hangulat szombaton érte el a tetőpontját, amikor a füredi hagyományőrzők korabeli viseletben, táncos műsorral idézték meg a múltat a Vitorlás téren, a ragyogó őszi időben, majd Hégely Ákos karnagy vezette füredi fúvósok felvezetésével sétált végig a látványos menet Füreden. Többen hintóval, illetve lovakkal mentek, így mások mellett Sasvári Sándor Jászai Mari-díjas színész, énekes és lánya, Léna egy-egy gyönyörű paripa nyergébe pattant, akik a felvonulás előtt emlékezetes koncerttel nyűgözték le a nagyérdeműt.

Sasvári Sándor, és lánya, Sasvári Léna Fotó: balatonfured.hu

Nagy sikert aratott a Magyar Örökség-díjjal elismert Pál István, művésznevén Szalonna és Bandája kitűnő muzsikája, amely idén ünnepli 15. évfordulóját. Érthetően sok tanúja lett Tót Ritának és Mellis Gergőnek a közönség sorából is, ugyanis az ifjú pár a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) szervezésével ezúttal nyilvánosan kelt egybe, és annak rendje-módja szerint.

Szalonna és Bandája Fotó: Füredkult

A fiatalokat Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE és a város polgármestere is köszöntötte, miután Szentesi Vajk vőfély, ahogy a szokás, kikérte őket a szülői házból, majd Juranics Szabina, a Balatonfüredi Szivárvány Nagycsaládosok Egyesületének tagja szép dallal ajándékozta meg a friss házasokat. Mindemellett számos érdekes programmal teremtettek különleges hangulatot a szervezők, így meg lehet tekinteni a Kossuth Tivadar Művésztelep festőtáborát a Tagore sétányon, Gajdos Erika Tímea író pedig dedikálta a Mesés Balaton-felvidék című regénysorozatát.

Nagy sikert aratott a korhű lábbeliket bemutató Kicsi cipész nevű kiállítás, valamint a galériában a múzeumpedagógiai foglalkozás, a múzeumi tárlatvezetések, és lehetett sétahajózni, válogatni kézműves meg iparművészeti termékekből. Kínáltak finom reformkori étkeket, borokat, a gyerekeket külön programokkal várták.

Cipész reformkori hangulatban. Nagy sikert aratott a vándorkiállítás Fotó: Füredkult

Ismert művészek, kitűnő zenekarok, mint Herczku Ági és a Banda, Novák Péter és az Etnofon, a Füred Dixieland Band, valamint néptáncosok, citerások, gólyalábasok is garantálták a kitűnő hangulatot Füreden, ahol a rendezvény házigazdája Hatás Andrea színművész volt.

Az eseményről további képeket és videót az alábbi cikkünkre kattintva érhetnek el: Reformkori felvonulás és korzózás Balatonfüreden

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában