Kollektív rátermettségüket bizonyíthatták a diákok

2020.10.10. 11:30

Az Országos Haditorna Verseny megyei döntőjét rendezték Veszprémben

A honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítésére, a honvédelmi nevelés elősegítése érdekében, valamint a sport és az egészséges életmód népszerűsítésére a Magyar Honvédség a 2020/2021-es tanévben ismét meghirdette az Országos Haditorna Versenyt. A sportrendezvény megyei döntőjét a 3. Toborzó és Érdekvédelmi Központ szervezte Veszprémben, a Jutasi úti Honvéd Sporttelepen.

Molnár Sándor

Fotó: Balogh Ákos/Napló

Az előző években a haditornaverseny már nagy népszerűségre tett szert az iskolák és a diákok körében is. Az idei megyei döntőre Ajkáról, Balatonfüredről, Balatonfűzfőről, Devecserből, Várpalotáról és Veszprémből is érkeztek 9-12. évfolyamos diákokból álló, négytagú csapatok.

A fiatalok nyolc versenyszámban mérték össze tudásukat és ügyességüket: tájfutás, katonai tereptan, kézigránát-célbadobás, légpuskalövészet, honvédelmi totó, fegyveres váltófutás, elsősegélynyújtás és akadálypálya teljesítése szerepelt a feladatok között.

A szervezők nevében Soós Gyula őrnagy, a 3. Toborzó és Érdekvédelmi Központ parancsnoka elmondta, nagyon örül annak, hogy ebben a koronavírusos időszakban 12 középiskola döntött úgy, hogy elindítja a csapatát a versenyen, mivel más megyékben jóval kisebb létszámmal zajlottak a küzdelmek.

– A résztvevőkkel beszélgetve azt tapasztaltam, hogy kifejezetten jól sikerült a mai nap. Kisebbfajta harc alakult ki azért, hogy ki nyeri meg a versenyt. Úgy gondolom, hogy már van egyfajta nívója annak, hogy a mai napon ki viszi haza a kupát tőlünk – emelte ki az őrnagy.

Az első helyezett csapat Fotó: Molnár Sándor/Napló

A haditornaverseny megyei döntőjét végül a Balatonfüredi Szent Benedek Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium csapata nyerte meg, megelőzve a második helyezett veszprémi Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium, illetve a harmadik helyezett várpalotai Faller Jenő Technikum, Szakközépiskola és Kollégium csapatát.

A felmenő rendszerű csapatverseny őszi fordulóinak megyei győztesei a 2021 tavaszán Budapesten megrendezésre kerülő országos döntőn mérhetik majd össze tudásukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában