Így parkol(ná)tok Ti

2020.11.18. 18:27

Ingyenes a parkolás, csak nincs hol megállni – Veszprémi helyzetkép

A járványüggyel kapcsolatos kormányzati intézkedések egyik eleme volt, hogy november elejétől újra ingyenessé tették parkolást. Ennek következményeként Veszprémben is sokkal többen igyekeznek a belvárosban letenni az autóikat, mint korábban.

Varga Richárd/veol.hu

Fotó: Varga Richárd/veol.hu

Parkolót találni eddig sem volt egyszerű a városcentrumban, az ingyenes parkolás bevezetése óta viszont gyakorlatilag lehetetlenné vált ez a küldetés. Délelőtt 10 és délután 14 óra környékén is körbejártuk a belvárosi parkolókat, és két jellemző képpel találkoztunk: az egyik, hogy az autók körbe-körbe jártak a kocsik között, várva, hogy valahol esetleg felszabadul egy hely, a másik, hogy rengetegen álltak meg szabálytalanul, tilos helyeken.

Íme egy-két fotó mindössze néhány óra terméséből.

Így parkol(ná)tok Ti – Veszprémben:

A Bagolyvári úton, a Lovassy László Gimnázium szomszédságában található parkoló zsúfolásig megtelt:

Nem mindenki várta meg, hogy legyen szabad és szabályos helye:

Fotók: Varga Richárd/veol.hu

A belváros kisebb parkolóhelyein is esélytelen volt megállni:

Fotó: Varga Richárd/veol.hu

Az Óváros téren sokan próbálkoztak, de csak a legszerencsésebbeknek nem kellett visszafordulniuk:

Fotó: Varga Richárd/veol.hu

Na, meg persze azoknak, akik kreatívan próbálták meg értelmezni a parkoló fogalmát:

Fotó: Varga Richárd/veol.hu

A Zeneiskola előtt is telt ház volt:

Fotók: Varga Richárd/veol.hu

És persze itt is akadtak olyanok, akik mindenképpen le akarták tenni az autójukat:

Fotók: Varga Richárd/veol.hu

A Hotel parkolóban sem volt egyszerű a helyzet:

Fotó: Varga Richárd/veol.hu

Nem túl szerencsés megoldások:

Fotó: Varga Richárd/veol.hu

Ha sehol nem találunk helyet, érdemes a parkolóházakat felkeresni. Igaz, ezekért továbbra is fizetni kell, cserébe viszont nyugodtan megválogathatjuk, hol szeretnénk letenni az autónkat:

A Bagolyvári parkolóház tele van szabad helyekkel Fotó: Varga Richárd/veol.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában