szentmise

2020.11.22. 15:00

Megáldották a kenyeret Szent Erzsébet ünnepén Veszprémben

A Veszprém-Főegyházmegyei Karitász évek óta ünnepi szentmisével és kenyéráldással emlékezik meg Szent Erzsébet ünnepéről. Idén a Szent László templomban bemutatott szentmise főcelebránsa Szabó János gazdasági helynök, plébános volt, vele együtt koncelebrált Szijártó László karitászigazgató és Csernai Balázs, a Regina Mundi templom plébánosa is.

Balla Emőke

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Szentbeszédében a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász igazgatója, balatonalmádi plébános visszatekintett az elmúlt esztendőre, mely különösen nehéz volt, és a nehézségeknek még a végét sem látjuk. Váratlanul, felkészületlenül ért mindannyiunkat tavasszal, nagyböjt közepén a járvány, a Katolikus Karitász szokásos nagyböjti gyűjtése sem tudott elkezdődni, amikor a szentmisékre sem lehetett eljárni, csak online bekapcsolódni. Sokan feltették a kérdést: Miért engedte meg ezt Isten? Szijártó László szerint a rendkívüli helyzet megtanított arra, hogy felelősek vagyunk önmagunkért, de a másik emberért is. Felelős vagyok a szomszédért, a rokonért, a betegért, az idősért, azokért, akiket a világ sokszor semmibe vesz. Ez az időszak segíthetett rádöbbenni arra, hogy a Földön nincs felesleges ember. Példának hozta a karitász szentjét, Szent Erzsébetet, aki számára mindenki fontos volt, s bár csak huszonnégy évet élt, mégis az egész világon tisztelik. A karitász igazgatója hangsúlyozta: óvatosnak kell lennünk, de nem szabad félni, figyelni kell egymásra, mert a segítségnyújtás kötelességünk.

Szent Erzsébet minden Karitász munkatárs és önkéntes számára példakép. Bátor volt, odafordult a szegényekhez. Legyőzte a félelmeit, feladta az uralkodói gőgös szemléletet, megrendítette őt a szegények valósága, mert első lenni az adakozásban. Ez hasonlít a Karitász szerepvállalásához, amikor a munkatársak elsőként jelennek meg katasztrófák helyszínén és segítő kezet nyújtanak a szenvedőknek.

Szijártó László Udvardy György érsek nevében megköszönte az önkéntesek és a karitász munkatársainak munkáját és szolgálatát, akik nap mint nap segítik az elesetteket. Köszönetet mondott a támogatók és az adományozók nagylelkűségéért is.

A szentmise végén Szabó János gazdasági helynök megáldotta a Szent Erzsébet kenyereket, melyeket a jelenlevők között a Karitász önkéntesei osztottak szét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában