Vállalkozói sikerek után alpolgármesteri szék

2020.12.01. 07:00

A többséggel próbál közös nevezőre jutni Balatonfűzfő alpolgármestere

Lajkó Frigyes évtizedek óta sikeres vállalkozó, a közéletben is évek óta aktív szerepet vállal. Nemrégiben a város alpolgármesterévé választották. Segítőkészsége, munkabírása példaértékű.

Szendi Péter

Lajkó Frigyest a közelmúltban Balatonfűzfő alpolgármesterévé választották

Fotó: Szendi Péter/Napló

– Zircen születtem. Elég korán kapcsolatba kerültem a kereskedelemmel, hetedikes voltam, amikor az általános iskolában iskolatejet és kiflit árultam az órák közötti szünetben. Több mint tíz évig vívtam a Zirci Spartacusban. Köszönetet mondok a sportban eltöltött évekért az edzőimnek, többek között Böszörményi Árpádnak és Rottenbücher Zsuzsának.

A vendéglátással is ebben az időben kerültem kapcsolatba. Az edzőm édesanyjának én vittem haza az ebédet hétfőtől péntekig a Patkó étteremből. A fekete nadrágos, fehér inges, csokornyakkendős felszolgálók mindig udvarias, segítőkész hozzáállása nagyon megtetszett, ekkor döntöttem el, hogy én is ilyen akarok lenni. A hetvenes években a fiatalok tizennégy évesen dolgozhattak, 1977-ben már napi tíz órát dolgoztam önszántamból a Cuha étteremben. Jelentkezésemet a vendéglátóipari szakiskolába a mai napig nem bántam meg – tekint vissza a múltba Lajkó Frigyes.

Az alapoktól kezdte a nyolcvanas évek elején, még az NDK-ban is dolgozott, amelyre a mai napig szívesen emlékszik vissza. A Balaton-partra 1982-ben került, legelőször a csopaki Víg Molnár csárdába, később jött az Aranyhíd söröző Balatonalmádiban, majd a fűzfői Balaton étterem. Szakmai példaképeinek Tar Istvánt, Szeli Sándort, Tóth Sándort és Krózser Menyhértet tekinti, a mai napig hálás, hogy a szakma igazi szépségét és a vendégszeretetet eltanulhatta tőlük. 1987-ben indította el saját vállalkozását, kezdetben egy élelmiszerboltot üzemeltetett, de mindig tudta, hogy neki a vendéglátásban van a jövője. Mindezt pedig a Susogó étterem átvételével 1989-ben megvalósította, később, 2002-től pedig a művelődési központ melletti Nike éttermet is ő üzemeltette.

2016-tól a szakma mestere. Hitvallása, hogy a vendég kedvében kell járni, és a vendégnek mindig igaza van, a problémákat nem kikerülni, hanem megoldani kell.

Lajkó Frigyest a közelmúltban Balatonfűzfő alpolgármesterévé választották

2006 óta önkormányzati képviselő Balatonfűzfőn, több civil szervezet tagja, a helyi rendezvények és polgári kezdeményezések jól ismert alakja.

– Tizennégy év alatt sok minden történt a helyi politikában. Úgy érzem, hogy az emberek azért szavaztak bizalmat eddig, mert igyekeztem a többséggel megtalálni a közös hangot. Azért nem mondom, hogy mindenkivel, mert ez lehetetlen. Akik eddig hozzám fordultak bizalommal, igyekeztem rajtuk segíteni, ami részemről nem nagy dolog, de szomorúan tapasztalom, hogy ez egyre inkább kihalófélben van, jelenleg inkább a jótett helyébe jót ne várj a jellemző, de én nem adom fel, hiszem, hogy az emberek alapjában véve jók – folytatja tovább Lajkó Frigyes, aki tagja a Kelet-balatoni Borrendnek, alelnöke a Balatonfűzfői Vendégváró Gasztronómiai Egyesületnek, a Balaton Nyugdíjas Klubnak pedig az elnöke.

Mint mondja, ahhoz, hogy ezeket megfelelően ellássa, szükség van a biztos családi háttérre. Aktívan részt vállal az általa kiemelten fontosnak tartott kulturális rendezvényeken, úgymint a gombócfesztivál és a városi szilveszter. Sajnos idén a koronavírus-járvány mindezeket felülírja, de bizakodó a jövőt illetően.

– 2008-tól vagyok a Fidesz tagja, 2010 óta vezetem a balatonfűzfői Fidesz-csoportot. Mindig is konzervatív, keresztény értékeket képviseltem. Sajnos a magyar ellenzék nem konstruktív, ezt most is megmutatja, amikor képtelen együtt dolgozni a kormányzattal, holott a koronavírus-járvány második hullámában erre nagy szükség lenne – mondja Lajkó Frigyes, aki hálás azért, hogy az új fűzfői önkormányzat egyhangúlag alpolgármesterré választotta.

Vallja, hogy a nap ugyanúgy kel fel, mint korábban. Az, hogy ő lett most Balatonfűzfő alpolgármestere, nagy megtiszteltetés számára, és ha lehet, még nagyobb elánnal végzi a feladatát, mint ahogy eddig tette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában