Viszik, mint a cukrot

2021.03.01. 14:00

Mindenki bringázna – A kínálat nem tud lépést tartani a növekvő kereslettel

A koronavírus megjelenésével már tavaly hatalmas kerékpár-vásárlási láz kezdődött, és a kereslet pedig még mindig nagyon magas – mondta el lapunknak Valkó András, a pápai HeloVelo kerékpárbolt és -szerviz vezetője.

Polgár Bettina

Fotó: Polgár Bettina/Napló

Valkó András rámutatott, tavaly, a koronavírus megjelenésével eleinte nem számítottak ugrásszerű keresletnövekedésre a bringapiacon, azt gondolták, az emberek csak alapvető fogyasztási cikkekre fognak költeni. Ennek ellenére áprilisra már jócskán túlszárnyalták a korábbi évek hasonló időszakának eladásait.

Megtudtuk, a tavasz mindig frekventált a kerékpárvásárlás tekintetében, a jó idő beköszöntével egyre többen vágynak a természetbe, a szabad levegőre. A járvány ezt még inkább fokozta. A nagyvárosokban élők kerékpárra váltottak a tömegközlekedési eszközök helyett, a kisebb településeken élők pedig előszeretettel vásároltak a szabadidő eltöltésére kerékpárt. Utóbbi Pápán és környékén is megfigyelhető.

A kerékpáros kikapcsolódás, túrázás szempontjából nagyon vonzó a bakonyi régió
Fotó: likebalaton.hu

– Tavaly a hatalmas érdeklődés miatt nagyjából júniusig tartott ki a raktárkészletünk. A gyártók mindig a tavaszi szezon előtt szállítják le a kerékpárokat, és június-júliustól már a következő évi modelleken dolgoznak, tehát onnantól csak a következő évre lehet rendelést leadni. Jól szemléleti a keresletnövekedést, hogy nekünk még most is vannak függőben lévő rendeléseink a tavalyi évről – emelte ki Valkó András.

Mint mondta, ezzel együtt az árak is emelkedtek. – A kerékpáripart 99 százalékban Kína uralja, az alkatrészektől elkezdve mindent onnan érkezik hajóval. A legutóbbi információk szerint a kerékpárok konténeres szállítási díja 300-400 százalékkal emelkedett. Ehhez társult még a magas kereslet, illetve a forint gyengülése. Nem egyszerű elfogadtatni a vásárlókkal, hogy az a kerékpár, ami tavaly 150 ezer forintba került, most már 180 ezer forint – jegyezte meg az üzlet vezetője.

Kifejtette, a vásárlók köre teljesen vegyes. Sokan ajándékoznak húsvétra a gyermekeknek kerékpárt, illetve kerékpáros felszereléseket, a tizenéves kamaszok is általában a tavaszi időszakban kapják meg az első komoly bringájukat, emellett sok pár érkezik, akik közösen kezdenének biciklizni. – A férfiaknál és a nőknél az úgynevezett cross modellek a legkeresettebbek. Ez nem mountain bike, és nem is trekking. A cross kerékpárokat ugyanúgy fel lehet szerelni igény szerint sárvédővel, csomagtartóval, minden egyébbel. Ezek azért rendkívül jók, mert nagyobb túrákra is ideálisak, földúton is megállják a helyüket, de ha valaki csak bicikliúton vagy városban használja, arra is teljesen tökéletes – magyarázta Valkó András.

- A kerékpáros kikapcsolódás, túrázás szempontjából nagyon vonzó a bakonyi régió. Nincsenek túl nagy emelkedők, jól bejárhatók a szakaszok és az autóforgalom sem túl nagy. A Bakony közelsége annyira vonzó a biciklisek számára, hogy sokan érkeznek Budapestről vagy távolabbi városokból autóval, azzal a céllal, hogy innen kerékpárral járják be a környéket. Emellett a Pápa melletti falvak között is meg lehet tenni 30-50 kilométeres köröket. A város kerékpárútjai tekintetében azonban még van hova fejlődni, és gyakori problémaforrás az is, hogy a gyalogosok a kerékpárutakat használják sétára. Ez rendkívül balesetveszélyes – hangsúlyozta a kerékpárbolt vezetője.

Valkó András megjegyezte, aki kerékpárvásárlás előtt áll, annak érmes felkeresnie egy szaküzletet, ahol segítenek eldönteni, hogy milyen méretű és típusú kerékpárt válasszon. – Sokszor érkeznek úgy vásárlók, hogy a Balatont szeretnék megkerülni, és ehhez kinéztek egy mountain bike-ot. Nyilván megoldható azzal is, de sokkal nagyobb küzdelem, mert nem olyan terepviszonyokra találták ki. Ugyanígy vannak a hölgyek is: megtetszik nekik egy városi, nagy, kosaras bicikli, amit aztán túrázásra szeretnének használni. Erre a célra azonban nem az ilyen modell a legjobb. Emellett az internetes vásárlásnál nagyon sokan elrontják a méretezést is – tette hozzá.

Valkó András elmondta, az alkatrészek ára is sokat emelkedett
Fotó: Polgár Bettina/Napló

A kerékpárbolt vezetője hangsúlyozta, a neten rendelt kerékpárok esetében sokan nem tudják, hogy csak akkor lehet a garanciaigényt érvényesíteni, ha a biciklit a vásárlást követően egy szakszerviz üzembe helyezte, és lepecsételte a jótállási jegyet.

Valkó András azt tanácsolta, aki még idén szeretne kerékpározni, az ne halogassa túl sokáig a döntést, mert május végéig valószínűleg elfogynak a készletek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában